,
  •  
  •  
  •  

Alaposan megszaporodtak a medvék a Homoktövis oviban. Amerre csak a szem ellátott, mindenhol volt belőlük, a falakon, a szekrényeken, és persze a csoportszobában is. Volt plüss, és volt nem kevés „igazi” is, hiszen ezen a délelőttön tartották a népi időjóslás hagyományait követő „medvenapot”, amelynek tiszteletére az óvodás „bocsok” és az óvónők közül is sokan mackójelmezbe bújtak.

Ennyi medve pedig persze nem maradhatott barlang nélkül, így hát megépítették azt is. Egy akkorát, hogy az összes mackó kényelmesen elférjen, és ha úgy van, akár szundíthasson is egy nagyot. Igaz, ilyenkor épp’ arra kíváncsi mindenki, előjön-e a barlangból, és ha igen, meglátja-e az árnyékát. Mert, ha igen, a népi „meteorológia” bölcsesség szerint hosszú, kemény tél áll előttünk, ám ha odakint csikorgó hideg fogadja, érzi, tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd. Ezt a napot öltözték, verselték, énekelték, rajzolták körül idén is a gyerekek, hogy így, játszva tanuljanak az időjárás változásáról, a tél-tavasz váltásáról, és ennek kapcsán maradandó élményeket szerezzenek – mondta el az Újpest Médiának Dikácz Attiláné óvodavezető.

Élményekből pedig biztosan nem volt hiány, főleg, hogy a foglalkozás végén asztalra került még a méz is. Hogy aztán a medve megérdemelte-e, az már kérdéses, hisz’ hiába maradt árnyék nélkül február 2-án, másnap hatalmas hóval kacsintott ránk a tél.

CSG