, ,
  •  
  •  
  •  

A labdarúgó NB I. 21. fordulójában a Ferencváros 3–0-s győzelmet aratott az Újpest elleni rangadón. Az eredmény különösen fájó lehet a lila-fehér szurkolók számára, hiszen a zöld-fehérek ezzel a sikerrel a tabella élére ugrottak, és tovább erősítették pozíciójukat a klub történetének 37. bajnoki címéért folytatott küzdelemben.

A találkozót a hazai csapat kezdte aktívabban. A tizedik percben a Ferencváros meg is szerezte a vezetést, amikor egy támadás végén a labda a kapu jobb oldalában kötött ki (1–0). A 36. percben egy jobb oldali szögletet követően tovább növelték előnyüket a zöld-fehérek, megszerezve második góljukat (2–0).

A Ferencváros fölénye az egész első félidőben egyértelműen érződött, bár a játékrész hajrájára a lila-fehérek valamivel lendületesebben és kezdeményezőbben futballoztak. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy megakadályozzák az újabb hazai találatot. A második félidő végén, a 46. percben a Fradi megszerezte harmadik gólját is, amivel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés sorsát.

„A szünet után – többek között a cseréknek is köszönhetően – kezdeményezőbben léptek fel a mieink. Előbb Bodnár Gergő próbálkozott távolról, majd nem sokkal később Gleofilo Vlijter tesztelte a hazaiak kapusát, Gróf Dávidot” – olvasható az Újpest FC értékelésében.

A második félidőben már biztatóbb játékot mutatott az Újpest, a mérkőzés hajrájában pedig szabadrúgáshoz is jutott a csapat, ám az eredményen végül nem sikerült változtatni. A lila-fehérekre így nehéz időszak várhat a bajnokság hátralévő tizenkét fordulójában.

Összességében az Újpest sorozatban harmincadik bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen a Ferencváros ellen. A lila-fehérek legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt, 2015. december 12-én tudták legyőzni zöld-fehér riválisukat tétmérkőzésen, akkor 1–0-s győzelmet arattak.

Ahogyan korábbi cikkünkben is írtuk, az Újpest és a Ferencváros rivalizálása immár 121 éves múltra tekint vissza. A két csapat első, feljegyzett mérkőzését 1905. február 19-én játszották, akkor a Ferencváros 2–0-s győzelmet aratott.

A mostani, 246. derbit is beleszámítva az örökmérleg eddig az FTC fölényét mutatja, a zöld-fehérek 121 alkalommal győztek, 64 mérkőzés döntetlennel zárult, míg az Újpest 61 alkalommal tudott diadalmaskodni.

Kép forrása: Újpest FC

SZFM