1885. február 25-én, azaz napra pontosan 141 évvel ezelőtt született az UTE egykori elnöke, az első világháború utáni újpesti sportélet egyik legnagyobb fejlesztője, Szűcs János.
„Szűcs János 1910-ben részt vett a klub úszó szakosztályának létrehozásában, majd a népszigeti versenypálya létesítésében. Az első világháború után Újpest sportélete gyors fejlődésnek indult, ekkor, 1919 januárjában, került az UTE élére, vezetésével lett a klub az ország egyik legjelentősebb sportegyesülete” – olvasható az Újpesti Torna Egylet oldalán.

Szűcs János neve külön fejezetet érdemel az UTE történetében, hiszen kiemelkedő érdemei voltak a Megyeri úti stadion felépítésében is, a létesítményt az ő elnöksége alatt, 1922 szeptemberében adták át, tisztségét 1925 januárjáig látta el. A stadion létesítésén túl pedig az első magyar nyílt uszoda és Európa legmodernebb kerékpárpályájának létrehozása is az ő nevéhez köthető.

„Szűcs Jánost, két fiútestvérével, azok családjaival és további 16 ezer újpesti magyar, zsidó származású állampolgárral együtt 1944 júliusában Auschwitzba deportálták. Egyikük sem élte túl a holokausztot. Szűcs Jánost a bergen-belseni koncentrációs táborba szállították, ahol 1944. december 29-én hunyt el” – íra az UTE oldala.
Szűcs János emléke előtt tisztelegve a Megyeri úti stadion falán emléktáblát állítottak, valamint a leszármazottak, az „UTE Utánpótlás Alapítvány” a klub, és a családtagok segítségével díjat alapítottak, amelyet melyet minden évben, születésének érfordulóján, február 25-én, az UTE legjobb utánpótlás sportolójának ítélnek oda. Az idei díjazottról terveink szerint részletesebben is írunk majd.
Kép forrása: UTE
SZFM