,
  •  
  •  
  •  

Egyre jobb formába lendül az Újpest FC, amely a tavaszi eredményeinek köszönhetően már nem a kiesés elől menekül, hanem a tabella magasabb helyezéseit célozhatja meg. A lila-fehérek szombaton a Zalaegerszegi Torna Egylet csapata ellen bizonyíthatnak.

Az Újpest FC az elmúlt mérkőzésen is begyűjtötte a három pontot a Kisvárdával szemben. A csapat tavaszi teljesítménye alapján már nem a kiesőzóna felé kell tekintenie, sokkal inkább a tabella felső régiói kerülhetnek fókuszba. A közeljövőben több, közvetlen riválissal is megmérkőzik az együttes, így az ezeken a találkozókon szerzett pontok különösen nagy jelentőséggel bírhatnak a bajnokság végkimenetele szempontjából.

A folytatást illetően az Újpest támadója is bizakodóan nyilatkozott. Fran Brodiccsal a klub hivatalos honlapján jelent meg egy hosszabb interjú.

„Azzal kezdeném, hogy a Nyíregyháza és a Győr ellen is vezettünk, így kis szerencsével akár a mostaninál is több pontunk lehetne. Belülről úgy látom, egyre kompaktabbak vagyunk, más a védekezésünk szerkezete, mindenkire több feladat hárul, és egyre inkább csapatként funkcionálunk. Ez persze működhetett volna korábban is, de úgy látom, mostanra állt össze a dolog” – fogalmazott az Újpest FC játékosa.

A lila-fehérek támadója kiemelte, magyarországi pályafutása során azt figyelte meg, hogy az NB I-ben bárki képes legyőzni bárkit.

„A Zalaegerszegnek jó csapata van, támadó felfogásban futballozik, és ehhez meg is vannak a gyors játékosai. Remélem, hogy elkapjuk a fonalat, mert szeretnénk a győztes úton maradni” – összegzett az Újpest FC labdarúgója.

Az Újpest FC szombaton a ZTE FC otthonában lép pályára a bajnokság 27. fordulójában, a FIZZ Liga aktuális játéknapján. Március 21-én, 16:30-tól csapnak össze a felek.

Időközben pedig a 28–30. forduló menetrendje is hivatalossá vált, amely alapján két szombati és egy péntek esti mérkőzés vár a csapatra. Április 4-én az MTK ellen lép pályára az együttes a 28. fordulóban, április 11-én, szombaton a Kazincbarcika lesz az ellenfél, míg április 17-én, pénteken a Nyíregyháza Spartacus FC ellen folytatódik a bajnoki szereplés.

Kép forrása: Újpest FC

SZFM