•  
  •  
  •  

Nyárias meleggel indul a hét, a csúcshőmérséklet sokfelé eléri, helyenként meg is haladja a 30 fokot, majd egy hidegfront érkezik, amelynek hatására több fokkal visszaesik a hőmérséklet: csütörtökön napközben már csak 22–27 fok várható, emellett esőre, záporokra és zivatarokra is számítani kell. A hét végére ugyanakkor ismét visszatér a napos, jellemzően száraz idő – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Hétfőn napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de néhol zápor, esetleg zivatar nem kizárt. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

Kedden fátyolfelhők szűrik a napsütést, emellett elsősorban a nyugati, északnyugati tájakon erőteljes lesz a felhőképződés, és ott délutántól elszórtan lehet zápor, zivatar. Megélénkül a délies szél, amely késő délutántól a Dunántúlon északnyugatira fordul, zivatarok idején erős, viharos széllökés is lehet. Hajnalban döntően 12 és 17 fok közötti hőmérséklet várható, délután 27 és 32 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Szerdán az ország északi és északnyugati részén több felhőre lehet számítani, de a napsütés mellett másutt is egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Szórványosan eső, zápor és zivatar is kialakulhat. Az északias szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban 12 és 18 fok között alakul, délután pedig általában 26–33 fok várható, ugyanakkor nyugaton és északnyugaton ennél hűvösebb idő valószínű.

Csütörtökön a vastag frontfelhőzet átvonul, mögötte több órára kisüt a nap, a gomoly- és fátyolfelhők mellett. Sok helyen lehet számítani – nagyobb eséllyel éjjel – csapadékra; az eső mellett záporok, zivatarok is kialakulnak, majd nyugat felől csökken a csapadék valószínűsége. Az északias szél sokfelé megerősödhet, néhol viharossá fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 22 és 27 fok között alakul.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, csapadékra kicsi az esély, a légmozgás nagyrészt mérsékelt lesz. A hőmérséklet hajnalban 6 és 13, délután 23 és 28 fok között valószínű.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalra 10 és 18 fok közé hűl le, késő délutánra 23 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap gomolyfelhős, napos időre van kilátás, ugyanakkor helyenként záporok és zivatarok is kialakulhatnak. Az északi, északnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18 fok között alakul, míg napközben 22–27 fokig melegszik fel a levegő.

 

BK