62 ezer utast ellenőriztek a főváros forgalmas járatain

,
  •  
  •  
  •  

Májusban közel 62 ezer utast érintettek azok az összehangolt ellenőrzések, amelyeket a rendőrség, a BKK jegyellenőrei és az utaskoordinátorok fokozott jelenléte mellett hajtottak végre a főváros tömegközlekedési hálózatán. Az akciók nemcsak a járművekre terjedtek ki, hanem a megállókra, a metróállomásokra, az aluljárókra és azok környezetére is. Emellett a rendőrök a buszsávokat jogosulatlanul használó járművezetőkkel szemben is intézkedtek.

Még 2020-ban kötött együttműködési megállapodást BKK és a BRFK annak érdekében, hogy rendszeres és összehangolt ellenőrzésekkel járuljanak hozzá a közbiztonság erősítéséhez, valamint egy biztonságosabb és élhetőbb városi környezet megteremtéséhez. Ennek keretében idén májusban négy alkalommal szerveztek nagyszabású, több járatot érintő ellenőrzési akciót.

A rendőrök, a BKK jegyellenőrei és a FÖRI munkatársai elsősorban a legforgalmasabb fővárosi járatokon, valamint a megállók és metróállomások környezetében végeztek ellenőrzéseket. Az akciók során a fokozott utaskoordinátori jelenlétnek köszönhetően a metróállomásokon beléptetést, a felszíni járatoknál pedig célzott felszállási ellenőrzéseket végeztek. A cél az volt, hogy kiszűrjék az utazási feltételeknek nem megfelelő utasokat.

Az ellenőrzések az 1-es és az 1A villamos, a 4-es és a 6-os villamos, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos vonalára terjedtek ki, emellett az M2-es és az M3-as metróvonalon is végeztek ellenőrzéseket.

„A BKK-jegyellenőrök műszakonként 2–10 csoportban dolgozva összesen 61 916 utast ellenőriztek; az ellenőrzöttek kevesebb mint 1 százalékát pótdíjazták, továbbá az utazási jogosultság vizsgálata mellett a szabályszegőket kizárták az utazásból; a BKK-utaskoordinátorok alkalmanként 36 munkatárs bevonásával a kiemelt ellenőrzéssel érintett területeken és járatokon metróállomási beléptetést, valamint a felszíni járatokon utasellenőrzést végeztek, amelynek során összesen több mint 63 ezer ellenőrzésre került sor; a BRFK munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra, valamint a megállók és a metróállomások környezetére; az ellenőrzések során 187 személyt igazoltattak, egy körözött férfit elfogtak, továbbá két embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak” – írja közleményében a BKK.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának rendőrei a BKK munkatársaival közösen a buszsávok szabályos használatát is ellenőrizték. Az akció során összesen 58 esetben intézkedtek: 57 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, míg egy járművezetővel szemben szabálysértési feljelentést tettek a buszsáv jogosulatlan használata miatt. Az ellenőrzés emellett kiterjedt a taxikra, valamint a személyszállítást végző, illetve az arra engedéllyel nem rendelkező járművekre is.

Képek forrása: Budapesti Közlekedési Központ

SZFM