A „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezés lezárultával júniusban ismét megkezdődött a közterületek kaszálása Újpesten, amely a következő hetekben ütemezetten folytatódik a város különböző pontjain.
A májusi időszak végét követően a városgondnokság hétfőn megkezdte a kaszálási munkálatokat. A szakemberek ugyanakkor a lakosság türelmét kérik, hiszen a városban több mint egymillió négyzetméternyi közterületi zöldfelület gondozásáról kell gondoskodniuk. A kaszálási munkák ütemezetten, az elkövetkező hetekben is folytatódnak majd Újpest különböző pontjain.
A „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezés valódi szemlélet- és kultúraváltást jelez a közterületi zöldfelületek kezelésében. A program célja a talaj kiszáradásának mérséklése, valamint a biodiverzitás megőrzése és erősítése.
A kezdeményezés tapasztalatai arra utalnak, hogy a korábbi gyakorlatoktól való elmozdulással egyfajta társadalmi attitűdváltás is elindult. Az Újpest Média által megkérdezett helyiek többsége támogatta a programot, annak ellenére, hogy korábban inkább a rendszeres, intenzív fűnyírás iránti igény volt jellemző, és a rövidre nyírt, gondozott gyep számított elvárásnak a lakosság részéről.

A májusi időszakban az Újpesti Városgondnokság Kft. csak a szükséges mértékben végzett kaszálást: kizárólag az öntözött, illetve intenzíven használt parkokban és sétányokon történt fűnyírás, emelt vágási magasság (10–12 cm) mellett. Emellett a kiemelten toklászfertőzött területeken is elvégezték a szükséges kaszálási munkákat.
Fontos tudni, hogy a városban található zöldfelületek jelentős része nem az önkormányzat fenntartásába tartozik. Ilyenek például a főbb utak mentén található területek, amelyek a főváros kezelésében állnak, szintén nem önkormányzati fenntartásúak a társas- és családi házak előtti zöldsávok, amelyek gondozása az ingatlantulajdonosok feladata. Ugyancsak más kezelőhöz tartozik a Farkaserdő, amelyet a Pilisi Parkerdő Zrt. kezel, valamint az Újpest területén található patakpartok is, amelyek fenntartása a Fővárosi Csatornázási Művek hatáskörébe tartoznak.

A biodiverzitástól a talajvédelemig – miért hasznos a vágatlan fű?
Erre a kérdésre röviden úgy válaszolhatnánk, hogy azért fontos területeket vágatlanul meghagyni, mert mindez hűsíti a talajt és segíti a beporzókat, de valójában ennél is többről van szó. A „vágatlan május” kezdeményezés mögött nem csupán esztétikai vagy fenntartási szempontok állnak, hanem egyre hangsúlyosabb környezetvédelmi és klímavédelmi megfontolások is. A szakemberek szerint a magasabbra hagyott növényzet számos olyan előnnyel jár, amely különösen az egyre gyakoribb aszályos időszakok idején válik fontossá.
A rendszeresen, nagyon rövidre nyírt gyep könnyebben kiszárad, miközben a magasabb növényzet jobban árnyékolja a talajt, így segít megőrizni annak nedvességtartalmát. A hosszabb fű és a természetesebb növénytakaró ellenállóbbá teszi a zöldfelületeket a hőséggel és a csapadékhiánnyal szemben, vagyis strapabíróbb, fenntarthatóbb városi környezetet eredményezhet.
A dúsabb vegetáció emellett a levegő minőségére is kedvező hatással van. A nagyobb lomb- és növénytömeg több szén-dioxidot köt meg, valamint hatékonyabban szűri ki a levegőben található szennyező anyagokat és port.
A kezdeményezés további fontos célja ugyanakkor a biodiverzitás megőrzése. Azok a vadvirágok és növények, amelyeket sokan korábban egyszerűen „gyomnak” tekintettek, valójában létfontosságú táplálékforrást biztosítanak a beporzó rovarok számára. A ritkábban kaszált területek menedéket és élőhelyet is nyújtanak ezeknek az élőlényeknek, amelyek szerepe nélkülözhetetlen a természetes ökoszisztémák működésében.
A szakértők szerint a városi zöldfelületek kezelésében ezért egyre fontosabbá válik az a szemlélet, amely nem kizárólag a rendezett, rövidre nyírt gyepet tekinti ideálisnak, hanem figyelembe veszi a természetes élővilág fennmaradását, a klímaváltozás hatásait és a fenntarthatósági szempontokat is.
SZFM