Újpest polgármestere, dr. Trippon Norbert a nagy hőségre való tekintettel arra kér mindenkit, hogy fokozottan figyeljen saját és mások egészségére, és lehetőség szerint 11 és 15 óra között kerülje a tűző napot. A városban a vízosztás mellett számos felfrissülési lehetőség – többek között ivókutak, párakapuk és árnyékolt játszóterek – is segítik a lakosságot a kánikula elviselésében.
„Az osztás nem valósulhatott volna meg az Újpesti Rendészet és az Újpesti Önkéntes Tűzoltók Egyesülete nélkül, akiknek hálásan köszönöm példamutató, fáradhatatlan munkájukat!” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere, aki egyben arra kérte az újpestieket, hogy a nagy melegben vigyázzanak magukra és másokra is, 11 és 15 óra között lehetőleg ne tartózkodjanak a tűző napon, védjék a bőrüket a leégéstől, viseljenek szellős ruhát, és használjanak napvédő krémet.

Újpesten a vízosztás mellett számos felfrissülési lehetőség áll az itt élők rendelkezésére. Üzemelnek az ivókutak, kihelyezték a játszóterek árnyékolását biztosító napvitorlákat, dolgoznak a párakapuk, a Főtér-parkban ott a növényfal vízjátéka, a Szilas Családi Parkban pedig a vizesjátszó.

A forró nyári kánikulában kevés jobb érzés van annál, mint amikor az ember egy párakapu alatt áthaladva néhány pillanatra felfrissül. Újpesten erre több lehetőség is adott, a városban 14 párakapu működik, amelyek a legforróbb napokon nyújtanak enyhülést a forgalmas közterületeken és a pihenőhelyeken.

Újpesten a négylábú kedvencekről sem feledkeztek meg, több helyszínen, elsősorban a kutyafuttatókban és azok közvetlen közelében ebitatók is rendelkezésre állnak, hogy a nyári hónapokban számukra is biztosított legyen a friss ivóvíz. A város célja, hogy a hőség idején mindenki számára könnyen elérhetőek legyenek a felfrissülést és a vízvételt biztosító lehetőségek, növelve ezzel a közterületek komfortját a legforróbb napokon is.

Minderről részletesebben is írtunk egy korábbi cikkünkben, amely erre a linkre kattintva olvasható el.
SZFM