•  
  •  
  •  

Egész héten napos, meleg idő várható, a hét közepén néhány fokkal mérséklődhet a hőség. A hét elején és a hét végén helyenként záporok, zivatarok kialakulhatnak – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn többnyire száraz, napos idő várható, délutántól azonban nyugat felől megnövekedhet a felhőzet, és az Alpok felől kis eséllyel egy-egy zápor, esetleg zivatar is érkezhet. A délies szél az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegységben időnként megélénkülhet, másutt többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet délután 31 és 37 fok között alakul.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos időre számíthatunk, zápor, zivatar csak kevés helyen alakulhat ki – a leginkább a nyugati, a délnyugati és az északkeleti országrészben. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában 16-22 fok valószínű, ennél melegebb a vízpartokon, a magasabban fekvő helyeken, a belvárosokban és a Kisalföldön lesz a hajnal. Délután 32-38 fok várható.

Szerdán túlnyomóan derült, napos, száraz időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, főként a Tiszántúlon olykor megerősödik. Hajnalban általában 17-24 fok várható, délután 27-34 fok valószínű.

Csütörtökön derült, napos és csapadékmentes idő várható. Az északkeleti szél főként az ország keleti felén élénkülhet meg. Hajnalban 9 és 19, délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken továbbra is derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Az északkeleti szél a keleti, északkeleti országrészben néhol megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.

Szombaton folytatódik a nagyrészt felhőtlen vagy derült, napos, száraz idő. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum 8 és 20, a maximum 31 és 36 fok között lesz.

Vasárnapra jórészt derült vagy gyengén felhős, napos idő ígérkezik. Északnyugaton van némi esély záporra, zivatarra. A délire forduló szél megélénkül. A hajnali 10-22 fokról délutánra 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő.

 

BK