Goll János születésének 185. évfordulóján avattak emlékművet Újpesten

, ,
  •  
  •  
  •  

Augusztus 29-én, szombaton az Újpesti Városnapok keretében, Goll János születésének 185. évfordulója alkalmából köztéri műalkotást avattak fel a Szent István téren.

A Szent István téren Goll János születésének 185. évfordulója alkalmából, az Újpesti Városnapok keretében köztéri alkotást avattak fel. Az ünnepségen részt vett dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere, Bedő Kata, Déri Tibor és Szecsődi Tamás alpolgármesterek, valamint dr. Gácsi Anett Erzsébet jegyző és Újpest Önkormányzatának képviselői is.

Az avatáson beszédet mondott Bősze Ádám zenetörténész, aki felidézte, hogy Goll János már korán felismerte, ahhoz, hogy valaki a zenét hitelesen tanítsa, minél több emberhez eljuttassa, nem elegendő a lelkesedés, ehhez elmélyült tudásra és szakértelemre is szükség van. Goll János könyvei mellett újságokat is szerkesztett, amelyekkel arra törekedett, hogy a zene iránti szenvedélyét és elkötelezettségét minél szélesebb körben megossza másokkal.

„Tehát ha Goll Jánosról beszélünk, akkor egészen nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a boldog békeidőknek az egyik legszorgosabb magyar zenetanára volt, aki ha a munkát megspórolta volna, tulajdonképpen az alapot spórolta volna meg abból a várból, abból az építményből, amelyet aztán a maga szépségében és nagyságában később Kodály Zoltán és Bartók Béla épített” – fogalmazott Bősze Ádám zenetörténész, majd hozzátette, amikor Kodály Zoltán és Bartók Béla neve elhangzik, jusson eszébe az újpestieknek és a bátaszékieknek Goll János neve is.

Laszip Gábor sporttörténész pedig beszédében sportbéli tevékenységére emlékezett vissza. Habár Bátaszéken született és Terézvárosban élte életét, mégis Újpesten alkotott igazán maradandót.

„Goll igazi polihisztor is volt. Tanított éneket, zenét, magyart és német nyelvet, valamint testnevelést. Zenét szerzett, újságot szerkesztett, könyveket írt. És mégis e kivételesen szerteágazó életmű legmaradandóbb, legfényesebb eredményei elsősorban Újpesthez kötődnek” – fogalmazott Laszip Gábor.

A sporttörténész felidézte, hogy Goll János 1885 tavaszán a Deák Ferenc utcában vásárolt újpesti nyaralójában maga köré gyűjtötte a sportolni vágyó újpesti fiatalokat, valamint Újpest elöljáróit, neves írókat, tanárokat és képviselőket. 1885-ben megalakult az Újpesti Torna Egylet, amelynek élére közfelkiáltással Goll Jánost választották. „Az UTE élén alig több mint egy évig állt, tiszteletbeli elnökként még ezt követően is évtizedeken át segítette szeretett egyesületét” – emlékeztetett Laszip Gábor.

Az eseményen jelen volt a Goll János Emlékbizottság vezetője, dr. Gyimesi Kende, Goll János szülővárosa, Bátaszék önkormányzata részéről pedig Péter Albert képviselő vett részt. A köztéri műalkotás állítását a Goll János Emlékbizottság kezdeményezte, az emlékművet Tóth Dávid szobrászművész alkotta meg.

Goll János a XIX. század végének országosan ismert és elismert zenepedagógusa, zeneszerzője, valamint az első tornatanárok egyike volt. Goll János az Újpesti Torna Egylet alapító elnökeként meghatározó szerepet vállalt Újpest sportéletének kibontakozásában, és maradandó nyomot hagyott a város sporttörténetében.

„Goll János 1885-ben társaival olyan alapokat teremtett, amelyekre generációk építettek az azóta eltelt több mint 140 esztendőben” – olvasható az UTE oldalán.

1891-ben az Újpesti Zeneiskola egyik létrehozójaként pedig a város kulturális és zenei életének is meghatározó alakjává vált.

Goll János hamvait sokáig eltűntnek hitték, azonban egy újpesti helytörténész, Lőricz Róbert kitartó munkájának köszönhetően kiderült, hogy az UTE és az Újpesi Zeneiskola megalapítója Újpesten talált végső nyugalomra. Erről kollégáink egy videós összeállítást is készítettek, amely erre a linkre kattintva tekinthető meg.

SZFM