Meghaladja az 50 százalékos készültséget az István út és a Pozsonyi utca felújítása

,
  •  
  •  
  •  

Szeptember 4-én, pénteken újabb üteméhez érkezik az István út és a Pozsonyi utca felújítása. A beruházás már meghaladja 50 százalékos műszaki készültséget. A napvilágot látott tájékoztató szerint az új munkafázisban elsősorban a Tél utca-Pozsonyi utca csomópont környezetében halad majd a felújítás, így itt kell majd a forgalmi rend megváltozására számítani. 

Ütemezetten halad az István út és a Pozsonyi utca felújítása, a beruházás pedig szeptember 4-én, pénteken újabb üteméhez érkezik. „Elkészült az István út Lőrincz utca és Árpád út közötti szakaszán a déli oldal belső sávjának aszfaltozása, az Árpád út és a Király utca között pedig az északi oldal belső sávján a kopóréteg. A beruházás részeként már használható az Angyalföld kocsiszín és a Shell benzinkút között kialakított új gyalogos-átkelőhely, amely hiányzó gyalogoskapcsolatot pótol, és könnyebbé teszi a környék lakóházainak megközelítését” – olvasható a BKK közleményében.

A BKK tájékoztatása alapján szeptember 4-től, péntektől a Tél utca-Pozsonyi utca csomópont környezetében a szigetek átalakítása kezdődik, így az alábbi forgalmi változásokra kell számítani:

  • a csomópont Berda József utcai és Tél utcai ágában újabb munkafázis kezdődik;
  • az István út és a Pozsonyi utca felől is tilos lesz a balra kanyarodás;
  • sávszűkítésekre és útszűkületekre kell számítani;
  • a munkaterületek mellett 30 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben;
  • a gyalogosok közlekedését ideiglenes útvonalakon biztosítják.

„A Petőfi utcától a Lőrincz utcáig, az okmányiroda előtti szakaszon a belső sáv aszfaltozása megtörtént, így azt a forgalom már használhatja. Jelenleg a külső sávban vízvezeték-építési munkák zajlanak. Szeptember 1-jétől a Petőfi utcába való bekanyarodás nem lehetséges” – fogalmaz a közlemény.

Több újpesti autóbuszjárat menetrendje is módosul:

  • a 25-ös autóbusz terelése folytatódik: a Shell benzinkút utáni visszafordulón keresztül közlekedik, majd a Pozsonyi utcán tér vissza a Tél utca irányába;
  • a 147-es busz Újpest-központ M felé módosított útvonalon közlekedik, és nem érinti az Attila utca, a Templom utca és a Csokonai utca megállóhelyet, ugyanakkor több ideiglenes megállóhelyet használ;
  • a 930-as éjszakai autóbusz Újpest-központ M felé módosított útvonalon közlekedik, és az István úton ideiglenes leszállóhelyet használ.

A felújítás idején a környéken torlódásokra és hosszabb menetidőre kell számítani, a BKK ezért a felújítás ideje alatt a közösségi közlekedést, elsősorban az M3-as metrót, valamint a 12-es és a 14-es villamost ajánlja.

Képek forrása: BKK

SZFM