•  
  •  
  •  

Hidegfront vet véget a nyárias melegnek, a legmagasabb hőmérséklet 20 fok körül alakul. A hajnalok hűvösek lesznek, néhol fagypont közelébe is hűlhet a levegő. Elszórtan eső is előfordulhat, a hét elején pedig többfelé erős, helyenként viharos szélre kell számítani – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn, miután a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok előfordulhatnak, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható.

Kedden felhőátvonulásokra lehet számítani, általában sok napsütéssel. Helyenként kialakulhat zápor, egy-egy zivatar is. A Dunántúlon és az ország középső részén nagy területen lesz erős, néhol viharos az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között alakul, délután 16-20 fok valószínű.

Szerdán a sok napsütés mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, keleten, északkeleten fordulhat elő futó zápor. Az északi szelet élénk, néhol esetleg erős is lökések kísérik. Hajnalra általában 6 és 10 fok közé, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken néhol fagypont közelébe hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között alakul.

Csütörtökön nyugat, északnyugat felől átmeneti felhősödésre van kilátás, ezzel együtt elsősorban a nyugati tájakon a csapadék valószínűsége is növekszik. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként pedig meg is erősödhet. A hajnali órákban többnyire 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, a szélvédett, kevésbé felhős területeken azonban fagypont közelébe is süllyedhet a hőmérséklet. Délutánra 17 és 23 fok közé melegszik a levegő.

Pénteken általában sok napsütés, kevés felhő valószínű, legfeljebb futó záporok alakulhatnak ki. Az északias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Kora reggelre 3 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, délután 18-23 fok várható.

Szombaton napos, gyengén felhős, csapadékmentes időre van kilátás. A légmozgás mérsékeltnek ígérkezik. Hajnalban 4-11, délután 19-24 fok várható.

Vasárnap általában napos, csapadékmentes idő valószínű, mérsékelt légmozgással. A hőmérséklet hajnalban 5 és 13, délután 20 és 25 fok között alakul.

 

BK