Mai múltidéző cikkünkben archív fényképek segítségével idézzük fel Újpest múltjának egy-egy pillanatát, ezúttal a közlekedés világára fókuszálva. A régi felvételeken keresztül nemcsak a város évtizedekkel ezelőtti hangulatába nyerhetünk bepillantást, hanem azt is megfigyelhetjük, milyen sokat változott a közlekedés az idők során.
Az archív képválogatás között egy pár ismerős és néhány kevésbé ismert felvételt is mutatunk, megidézve ezzel egy letűnt kor mindennapjait. Érdekes látni, hogyan alakultak át az utcák, milyen járművek közlekedtek egykor Újpesten, és mennyiben különbözött a városkép a maitól.

Rövid időutazásunkat 1910-ben kezdjük. A fényképfelvételen az egykori újpesti villamoskocsiszín épülete látható. A remíz működése 1982. július 1-jén szűnt meg. Az ipari műemlékként nyilvántartott épület mind a mai napig áll Újpest-Városkapu metróállomás közelében. A kilencvenes évek közepére az ipari műemlékként nyilvántartott egykori remíz új funkciót kapott, az átalakított csarnok kereskedelmi célokat kezdett szolgálni. A kocsiszínről készült korábbi cikkünk erre a linkre kattintva olvasható el.

1974-ben járunk, nem messze az előző felvétel helyszínétől, a Váci úton, az Újpest kocsiszín előtt. A képen több olyan járművet is felfedezhetünk, amelyek egykor a mindennapi utcakép megszokott részei voltak, mára azonban szinte teljesen eltűntek a főváros közlekedéséből. A 10-es villamossal ma már nem találkozhatunk, a felvételen látható villamostípusokkal is legfeljebb nosztalgiajáratokon idézhetjük fel a régi időket. A képen feltűnik a jellegzetes, farmotoros, köznyelven csak „farosnak” nevezett Ikarus autóbusz is, a kép bal oldalán haladó ZIL teherautóval manapság pedig már szintén szinte csak úgymond szökő évente találkozhatunk a közutakon.

Következő képünkkel az 1950-es évek Újpestjére, az Árpád útra utazunk vissza az időben. A felvételen egy vakmerő biciklista látható, aki a rövid tengelytávjából adódóan bólogató, billegő mozgásáról „Bukfenc” becenevet kapott villamospótkocsiba kapaszkodik. Ez a fajta, mai szemmel nézve meglehetősen veszélyes „húzatás” talán nem is számított különösebben ritka látványnak abban az időben. Ekkoriban ugyanis nem volt szokatlan, hogy a zsúfolt villamosokon az utasok a nyitott peronon vagy akár a lépcsőn kapaszkodva utaztak. A vakmerőbbek pedig a „tujázást” is kipróbálták, menetjegy nélkül felkapaszkodva a villamos hátsó ütközőjére utaztak egy darabon. Érdekes belegondolni, hogy ami akkoriban a mindennapok része lehetett, az ma már rendkívül kockázatos, felelőtlen mutatványnak tűnik.

1968-ban járunk Újpest szívében, a Szent István téren. A háttérben az Egek Királynéja templom magasodik. A felvétel egy olyan korszakot idéz meg, amikor a villamosközlekedés jóval nagyobb szerepet játszott Újpest mindennapjaiban, hiszen a város egykor a mainál jóval sűrűbb villamoshálózattal rendelkezett. Az itt közlekedő 8-as villamos utoljára 1980. december 31-én szállított utasokat. Újpest megszűnt villamosvonalairól szóló korábbi cikkünk IDE kattintva érhető el.

1982, Újpest, az Árpád út és az István út (akkori nevén Bajcsy-Zsilinszky út) sarka, az egykori Újpesti (Állami) Áruház előtt. A napjainkban már jóval szélesebb István útról további archív felvételeket is megtekinthetnek egy korábbi múltidéző cikkünkben, amely IDE kattintva érhető el. Az Újpesti Áruházról szóló cikkünk pedig erre a linkre kattintva olvasható.
Az Újpesti Helytörténeti Értesítő 1999. májusi lapszámában Krizsán Sándor tollából jelent meg az Újpest tömegközlekedésének kronológiája (1844–1998) című írás. A tanulmány átfogó képet nyújt a helyi közlekedés fejlődéséről, a korai társaskocsik megjelenésétől a lóvasúton át egészen a villamosközlekedés kialakulásáig és fejlődéséig.
Akinek mai múltidéző cikkünk felkeltette az érdeklődését, és szívesen elmélyedne Újpest közlekedéstörténetében, annak érdemes fellapoznia a kiadványt, amely részletesebb betekintést nyújt Újpest közösségi közlekedésének múltjába, fejlődésébe. Az Újpesti Helytörténeti Értesítő korábbi lapszámai IDE kattintva érhetők el.
Képek forrása: Újpesti Helytörténeti Értesítő, Fortepan
SZFM