Hazai pályán az Újpest FC 1-0-s vereséget szenvedett az OTP Bank Liga 10. fordulójában. A lila-fehérek közel egy hónap után tértek vissza a Szusza Ferenc Stadionba, ahol szombat este a listavezető Puskás Akadémiát fogadták.
Már a mérkőzés első percében támadólag lépett fel a lila-fehér csapat, és igyekezett magához ragadni a kezdeményezést. A lendületes kezdés a folytatásban is újpesti fölényt eredményezett, a hazaiak több ígéretes támadást is vezettek. Nem sokkal később azonban a vendégek is eljutottak az első komolyabb gólszerzési lehetőségükig, ezt követően pedig ismét az Újpest előtt adódott esély a vezetés megszerzésére.
„A félidő hajrájához közeledve Matija Ljujic ívelt a bal oldalról a hosszú oldalon érkező Stronati fejére, aki okosan fejelte vissza a labdát Horváth Krisztofer elé, támadónk azonban a kapu fölé csúsztatott. Az első játékrészben több komoly lehetőség már nem alakult ki, így hiába futballoztunk veszélyesebben, és dolgoztunk ki több helyzetet, gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok” – olvasható az Újpest FC oldalán.

A második félidő első komolyabb gólszerzési lehetősége is a lila-fehérek előtt adódott. A folytatásban egyre élénkebbé vált a mérkőzés, amelynek 62. percében a vendégek megszerezték a vezetést. A bekapott gól után az újpestiek igyekeztek fokozni a nyomást, és egyre nagyobb erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, ám próbálkozásaik többnyire távoli lövésekben merültek ki. A hajrához közeledve aztán a Puskás Akadémia emberhátrányba került, így a lila-fehérek előtt újabb lehetőség nyílt arra, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe.
„Az emberelőnyben tovább fokoztuk a nyomást, az egyenlítéshez pedig Stronati járt a legközelebb, ám fejese kevéssel a kapufa mellett suhant el. A hátralévő percekben már nem sikerült újabb komoly gólszerzési lehetőséget kialakítanunk, így a Puskás Akadémia 1-0-s győzelemmel vitte el a három pontot a Szuszából” – összegzi a mérkőzést az Újpest FC írása.
A megszerzett három ponttal a Puskás Akadémia továbbra is vezeti a bajnokságot, 21 ponttal állva a tabella élén. Mögötte a Győri ETO következik 18 ponttal, míg a harmadik helyet a Vasas foglalja el 15 ponttal. Az Újpest FC szintén 15 ponttal, pontegyenlőséggel a negyedik helyen áll, megelőzve a 14 pontos Paksot.
Végeredmény: OTP Bank Liga 10. forduló, Újpest FC – Puskás Akadémia 0-1 (0-0)
Képek forrása: Újpest FC
SZFM