Eddig több mint ötszázan vettek részt az elmúlt két hétvégén az első Újpesti Egészségprogramon – mondta el dr. Trippon Norbert polgármester. Újpest Önkormányzata elkötelezett amellett, hogy támogassa az itt élők egészségmegőrzését, ezért indította útjára az Újpesti Egészségprogramot, amelynek keretében nyolc héten keresztül, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek.
„Mikor a jelentkezést elindítottuk, pár nap alatt beteltek a helyek, olyan nagy volt az érdeklődés. Múlt hét szombaton, egy nap alatt majd’ 300 embert sikerült leszűrnünk. A mostani szombatról – ami a harmadik alkalom – még nincs számadat, de az biztos, hogy ezen a hétvégén is szép számmal jelentek meg az újpestiek, hogy együtt tegyünk az egészségünkért” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere, és hozzátette, hogy arra kéri az újpestieket, hogy akik esetleg mégsem tudnak eljönni a lefoglalt időpontjukra, mondják azt le, hogy a lehetőség ne vesszen el, és tudjon vele valaki más élni.
A szűrőprogramban van méhnyakrákszűrés, prosztatarákszűrés, gyermekortopédiai szűrés, szemészeti szűrés (gyermek és felnőtt), szájüregi daganatszűrés, bőrgyógyászati szűrés légzésfunkciós vizsgálat, hallásvizsgálat gyorstesztes vizsgálatok, BMI-mérés, és dietetikai életmód-tanácsadás. Az egészségprogram a megelőzést helyezi fókuszba, hiszen a rendszeres ellenőrzésekkel az esetleges elváltozások és betegségek még a komolyabb tünetek megjelenése előtt, sokkal hatékonyabban kezelhetők.

Az ingyenesen biztosított vizsgálatoknak köszönhetően az anyagiak nem jelenthetnek problémát, így elérhetővé válik a minőségi megelőző egészségügyi ellátás. A kezdeményezés célja, hogy mindenki számára adott legyen a lehetőség arra, hogy felelősségteljesen tegyen saját maga és családja egészségének megőrzéséért.
A nyolc szombati alkalomra közel 1660 időpontot hirdettek meg, amelyek néhány napon belül be is teltek. Érdemes azonban továbbra is figyelemmel kísérni az időpontfoglalási rendszert, hiszen lemondás esetén újabb helyek szabadulhatnak fel, amelyekre így lehetőség nyílhat jelentkezni. Az időpontok alakulásáról és az esetlegesen felszabaduló helyekről az Újpesti Szakrendelő online időpontfoglalási rendszerében tájékozódhatnak az érdeklődők.
Az egészségprogramról kollégáink egy videós összeállítást is készítettek, amely IDE kattintva érhető el.
SZFM