Szombaton 16:00 órakor az Újpest és az MTK 205. bajnoki mérkőzése következik az élvonalban – ez a párosítás Magyarországon minden idők második legpatinásabb párharca. Az eddigi 204 Újpest–MTK bajnoki meccs mérlege enyhe újpesti fölényt mutat.
Csapatunk az eddigi 79 győzelem mellett 48 döntetlent ért el a kék-fehérek ellen, míg 77-szer az MTK nyert. Gólkülönbségünk 351-356.
Az élvonalban első alkalommal közel 108 éve, 1905. április 2-án találkoztunk a kék-fehérekkel. A Millenárison megrendezett bajnoki találkozón nagy csatában az MTK szerezte meg a bajnoki pontokat (MTK–Újpest 2-1). Első gólunkat Prácser szerezte az MTK ellen. Nem ez volt azonban az első tétmérkőzés a két klub csapatai között, mert 1902. április 20-án már a másodosztályban is összecsaptunk a kék-fehérekkel.
Az első újpesti győzelem 1910-ben sikerült: a Hungária körúton 2-0-ra vertük a házigazdákat.
Az 1922-ben átadott Megyeri úti stadionban az MTK volt a harmadik csapat, amelyet fogadtunk, de a szombati bajnoki helyszínén lejátszott első mérkőzésen nem esett gól. Otthonunkban az első MTK elleni győzelemig egészen 1927-ig kellett várni, akkor Fogl III góljával nyertünk 1-0-ra.
A sokkal közelebbi múltban a két együttes utolsó öt mérkőzéséből háromszor mi nyertünk, kétszer pedig az MTK hagyta el győztesen a pályát.
A 2009/2010-es bajnokság őszi idényében a Szusza Ferenc Stadionban mérkőzött meg a két csapat. A 2009. október 24-én lejátszott találkozón izgalmas mérkőzésen 3-2-re nyertünk, ám annak a meccsnek a fordulatai sehol nem voltak a tavaszi visszavágóhoz képest. A Hungária körúton lejátszott találkozón Pál András négy góljával már 4-1-re vezettek a kék-fehérek, de Korcsmár Zsolt és Vaskó Tamás góljaival, valamint Dusan Vasziljevics triplájával 5-4-re győztünk a Hidegkuti Nándor Stadionban.
A 2010/2011-es szezon őszi mérkőzésén is remek mérkőzést játszott a két csapat. Együttesünk fölényét mutatta a 6:16-os szögletarány is, a lehetőségeinket azonban nem sikerült kihasználni. Az utolsó percben, egy szöglet után Tischler fejese utat talált kapunk hálójába, így az MTK szerezte meg a győzelmet (1-0). Sportszerű mérkőzés volt, a meccs egyetlen sárga lapját a gólszerző kapta túlzott gólörömért. A tavaszi összecsapáson sikerült visszavágni a vereségért, hiszen a 2011. március 20-án lejátszott hazai mérkőzésen 1-0-s félidőt követően 2-1-re nyertünk az Újpestre nyáron visszatérő Jarmo Ahjupera, valamint az azóta már az MTK-t erősítő Balajti góljával. A szezon végén az MTK búcsúzni kényszerült az élvonaltól, így az előző bajnoki kiírásban nem találkoztunk a kék-fehérekkel, akik azonban magabiztosan jutottak vissza az NB I-be, miközben a Magyar Kupában egészen a döntőig meneteltek.
A mostani kiírás 5. fordulójában Kabát Péter Balogh Balázs pontos beadása után fejjel szerezte meg a vezetést, ám először a menteni igyekvő Alessandro Iandoli lábáról pattant Balajcza kapujába a labda, majd Csiki Norbert is eredményes volt így a bajnokság első felében nem sikerült pontot szereznünk a kék-fehérek ellen.
kép és szöveg: ujpestfc.hu