Március elsejével beköltözik a Görgey úti szakrendelő épületének földszintjére a 24 órás felnőtt-háziorvosi szolgálat. Az ügyeletként ismert ellátás több évtizednyi kényszerszünet után kerül vissza ide, az SZTK önkormányzati kézbe kerülése óta zajló folyamatos megújulás eredményeként.
A döntést a színvonalas ellátás egyik zálogának tartjuk orvosszakmai körökben, számtalan előnnyel jár betegnek és orvosnak egyaránt – hangsúlyozza Molnár György, az ügyeleti ellátást végző International Ambulance Service Kft. ügyvezetője. – Központi helyen leszünk, még azt az egysaroknyi távolságot sem kell gyalogosan megtenniük azoknak, akik tömegközlekedéssel érkeznek hozzánk. Könnyebb lesz megtalálni bennünket, hiszen a szakrendelő Újpest jól ismert épülete. A hétvégi ügyelet ugyan évtizedek óta a Görgey út 43.-ban működött, mégis előfordult, hogy valakinek időbe telt odatalálnia.
A helyszínen kívül az orvosi szempontok is lényegesek.
– A beteg számára mindenképpen megnyugtató, hogy az SZTK épületében az ügyeletes egy karnyújtásnyira tudhatja maga mellett a szakrendeléseket. Helyben, ezáltal gyorsabban és hatásosabban történhet a teljes diagnózis megállapítása – szögezi le Molnár György.
Megtudtuk, nappal egy, éjjel két orvos látja el feladatát, míg szombaton és vasárnap két orvos dolgozik.
– Úgynevezett sürgősségi ügyeletet biztosítunk, telefonhívásra háznál látjuk el a beteget, ugyanakkor helyben szintén fogadjuk a bennünket felkereső betegeket. Március elsejétől a telefonszámunk változatlan marad: 369-2600. A rendelő a büfé szomszédságában kap helyet, a korábbinál szebb és nagyobb várakozóhelyiséget, orvosi pihenőszobát biztosítva. A portaszolgálat munkatársai segítenek az útbaigazításban, és természetesen a hétvégén is biztosított a bejutás az épületbe. Mindenképpen egy minőségi változás, amit a beköltözésünk betegnek és orvosnak egyaránt eredményez – mondja Molnár György.
B.K.
2011. november 1-je óta van 24 órás, azaz egész napos háziorvosi szolgálat Újpesten. Az anyagiakat Újpest Önkormányzata biztosítja a kezdetektől fogva, hiszen az OEP ezt a feladatot nem finanszírozza. A döntéssel tehermentesítették a háziorvosokat, akik csak és kizárólag a rendelőkben lévő betegekre koncentrálhatnak, nem kell félbehagyniuk a rendelést, ha beteghez hívják őket. Jól jártak a betegek, elég, ha az ügyeletet tárcsázzák, máris indul az orvos. Az ügyeletet az International Ambulance Service Kft. látja el. A szolgáltató Újpest gyermeklakosságának ügyeletét is közmegelégedésre végzi, évek óta.