A 85 éves Újpesti Főposta

  •  
  •  
  •  

Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával.

A képeslapról egy szenvedélyes gyűjtő levágta a bélyeget, így került a korabeli képeslap a gyűjteménybe. A precíz címző, egy újpesti honleány azonban nem felejtette el ráírni a dátumot, 1932. október 12-ét. Ekkor már közel négy esztendeje állt a Postapalota épülete, amely nem véletlenül került képeslapra.

A postai forgalom rohamos növekedése ugyanis az 1920-as években önálló postapalota építését tette szükségessé. A tervezéssel Sándy Gyula műegyetemi professzort bízták meg, akinek ekkor már állt legismertebb alkotása, a krisztinavárosi Budai Főposta és Távbeszélőközpont. A Mády Lajos utca–István út–Lőrinc utca által határolt területen álló, egyemeletes, sarokkupolás épületet 1928. december 18-án – éppen 85 éve lesz ennek napjainkban – adták át rendeltetésének. A szecessziós elemekkel kevert, nemzeti-historizáló stílusú főhomlokzat attikafal-kialakítása a felvidéki városok főtereinek házait idézi.

A főépület Lőrinc utcai bejáratát régen befalazták, a földszinti és emeleti ablakok közötti falmezők sgraffitói éppúgy eltűntek, mint az attikafalról a „Magyar Királyi Posta” felirat vagy az angyalos címer. Az épület 39 hivatali helyiséggel és 71 fő személyzettel működött. Telefonközpontja is volt, az 1200 állomásra berendezett automata kapcsolót 1929 decemberében adták át. Az épület ma is eredeti funkcióját teljesíti – írja az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény virtuális múzeumának ismertetőjében Iványi János- és †Iványiné Konrád Gizella. A főposta ma is áll, épülete régóta felújításért kiállt. Falai között az Újpest 1-es postahivatal található, az ügyfélhívó rendszer a modern időket jeleníti meg.

B.K.

A rovat tanácsadó szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténészek. Felvételek, képeslapok: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Archív fotó: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény, Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is!