A Babits Mihály Gimnázium sikere

  •  
  •  
  •  

Az ország legjobb középiskolái közé került be az újpesti gimnázium, amelyet „Tehetségforrás iskola” címmel ismertek el.

2016. május 19-én a Budapesti Műszaki és Gazdságtudományi Egyetemen konferenciát tartottak az egyetemen folyó oktatásról. Erre azokat a középiskolákat hívták meg, amelyekből az elmúlt hat évben olyan diákok jutottak be, akik
• az ún. „nulladik” zárthelyin kiemelkedő átlageredményeket értek el,
• a legnagyobb arányban végezték el sikeresen az első egyetemi évet,
• az egyetemi évek alatt a diákok legkisebb arányban morzsolódtak le.

Ezen eredmények alapján az országban 30 középiskolát ismertek el „TEHETSÉGFORRÁS ISKOLA” címmel. A következő budapesti iskolák kapták ezt a kitüntető elismerést: Szent István Gimnázium, Fazekas Gyakorló Gimnázium, Apáczai Gimnázium, Radnóti Gyakorló Gimnázium, Piarista Gimnázium, Eötvös Gimnázium, Veres Péter Gimnázium, Berzsenyi Gimnázium, és a Babits Mihály Gimnázium.

Ez a siker a matematika és a természettudományi tantárgyakat tanító kollégák kiemelkedő munkáját mutatja.

Dr. Kövesdi István, igazgató