Horváth Attila nevét, jelentőségét és életművét egyetlen zenerajongónak se kell bemutatni. Piramis, Balázs Fecó, Deák Bill Gyula, Kern András, Charlie és Cserháti Zsuzsa. Napestig lehetne sorolni azokat a művészeket és dalokat, amelyeknek ő írta jellegzetes hangulatú dalszövegeit. A 70 éves Horváth Attila mára fogalommá vált, és nemcsak az ország, hanem Újpest számára is. Hiszen ő írta az Újpest-indulót, amit kicsik és nagyok is lelkesen énekelnek a focimeccsek előtt.
– Hogyan lett Újpest drukker?
– Magam sem tudom az okát, de amióta beszélni tudok, Újpest-szurkoló vagyok. Bár a belvárosban születtem, és hivatalosan semmi kötődésem se volt a lilákhoz, már kisgyerekként bevallottam a szüleimnek, hogy melyik a csapatom. Úgy volt, hogy egyszer kaptam a szüleimtől egy gombfoci-csapatot, ami legnagyobb elkeseredésemre zöld volt. Ekkor kiáltottam fel először, hogy de én Újpest-szurkoló vagyok! Valószínűleg hallottam a rádióban, amikor Szepesi György éppen az Újpestről beszél. Az is lehet, hogy éppen a lila szín fogott meg, mivel sokáig képzőművész akartam lenni.
– Igaz, hogy különös kapcsolat köti a Megyeri úti stadionhoz?
– Meghatározó élmény volt az életemben az, hogy 1978-ban a Piramissal éppen a Megyeri úton adtunk egy óriási, teltházas koncertet. Minden szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy a focisták talán előbb kijártak a koncertjeinkre, mint én a mérkőzéseikre.
Horváth Attila (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)
– Akkor ezek szerint nem is járt fiatalon meccsekre?
– Erre is van egy történetem. Annak idején rengeteget jártunk Balázs Fecóval a Külvárosi Kávéházba iszogatni, beszélgetni, és ott rendszeresen megjelentek focisták, és lila-fehér kötődésű figurák is. Egyszer szóba került a foci is, amit meghallott Szabó Bence, az Újpest FC akkori elnöke. A következő alkalommal pedig már ott várt az asztalon egy VIP jegy a Szuszába, azzal a szöveggel, hogy hatalmas megtiszteltetés lenne, ha elfogadnám. Innentől fogva kutya kötelességemnek éreztem, hogy meccsekre járjak, sőt. Olyan komolyan vettem az egészet, hogy az öregfiúk mérkőzéseire is kimentem. Hozzám életkorban az 1998-as bajnokcsapat állt a legközelebb, talán őket kedveltem a legjobban.
– Hogyan lett ebből Újpest-induló?
– Nagyon boldog voltam, amikor 2000-ben felkértek az Újpest-dal megírására, számomra ez nagy megtiszteltetés és gyönyörű feladat volt. Azóta is nagyon szeretem ezt a dalt, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy a szurkolók is nagyon szeretik, és szívesen éneklik. Úgy tudom, újabban van egy törekvés, hogy meg akarják változtatni ezt a dalt. Persze ehhez az én engedélyem kell. Közöltem, ha lehet, akkor ne nyúljanak hozzá, a himnuszokat se szokták átírni. Azt mondtam, inkább írjanak egy új dalt, ahhoz nem kell az engedélyem. De ebbe ne tegyenek semmilyen rap betétet meg hasonló dolgot.
– Árulja el, hogyan dolgozik! Mi a titka a gyönyörű szövegeinek?
– Nem hiszem, hogy lenne titok, egyszerűen le kell ülni, és csinálni kell. Kizárólag kézzel írok, kockás papírra, és még az se mindegy nekem, hogy milyen kockás az a spirálfüzet. Nem hiszem, hogy ez babona lenne: szeretek kézzel írni, de egyre kevesebb rá a lehetőség. Sokszor azt veszem észre, hogy már az aláírás sem olyan magától értetődő, mint amilyen korábban volt. Egy-egy kéziratom sokszor teljesen át van firkálva, rengeteg benne az áthúzás és a javítás, de én csakis akkor adom ki a kezemből, amikor már minden szó a helyére került, és készen van a szöveg. Soha semmit nem kell javítani benne, hanem felénekelhetők. Az 50 éves szövegírói pályafutásom során mindössze egyszer fordult elő, hogy utólag korrigáltam a szöveget. Bizonyára sokat hozzátesz a szövegeimhez, hogy fiatalon gitározni, zenélni tanultam, tehát tisztában vagyok a zenei háttérrel is, és prozódiailag is kifogástalanok a szövegeim. Másrészt gyerekkoromban rengeteg irodalmat olvastam, tízesével kölcsönöztem ki a könyvtárból a könyveket. Ugyanis költő akartam lenni, de végül szerencsére nem lettem az, hiszen nagyon jól jönnek nekem a szövegírás által adott kötöttségek.
– Az ország legsikeresebb dalszövegírójaként volt olyan időszak, amikor visszavonult, és nem írt semmit. Miért?
– A ’80-as években történt mindez, hiszen akkoriban annyira elborított mindent a disco, hogy nem láttam értelmét a folytatásnak. A Taurus-szal indult a pályám, ami egy igazi rock supergroup volt, Radics Bélával, Som Lajossal, Balázs Fecóval. Mindig is az igazi rockzenét szerettem, a műanyag gagyi zenék korszakában úgy éreztem, elfogyott körülöttem a levegő. Abbahagytam a szövegírást, inkább elmentem számítógépes grafikusnak, úgy voltam vele, hogy véget ért ez a szép álom. Végül a ’90-es években kezdett el újra visszatérni a közízlésbe a rockosabb vonal, és én is visszacseréltem a kockás füzetre a klaviatúrát. Az Omen szövegeivel tértem vissza, majd jött Balázs Fecó és a Tunyogi Rock Band. Így szokott ez lenni, mindig bejön egy újabb zenei hullám, ilyenkor lecseng a rockzene, majd, amikor unalmas lesz az új, akkor visszatér a jó öreg rock and roll.
Fotó: Várai Mihály / Újpest Média
– Manapság mivel tölti az idejét?
– Kétlaki életet élek, tavasztól őszig Dunakeszin vagyok a nyaralómban. Én ott vagyok olvasó ember, Budapesten pedig filmnéző. Télen szinte válogatás nélkül nézem a filmeket, sorozatokat, nyáron a kertben viszont kizárólag olvasok, akkor eszembe se jut mást csinálni.
– Milyen dalszövegeket ír manapság, és kinek?
– A Mobilmánia nevű rockbandával a kezdetek óta együtt dolgozom, nagyon szeretjük egymást. Ez az együttes a P.Mobilból alakult át, és rendszeresen jelentkezik hanganyaggal, most nekik írok szövegeket. Ha minden jól megy, akkor Deák Bill Gyulának is lesz egy új lemeze, erre is engem kértek fel. Viszont 70 évesen már érzem, hogy fáradok, és nem fog úgy az agyam, mint régen. Igaz, hogy sok fiatal megkeres, de nekik már nem vállalom el a szövegírást. A műfajnak ugyanis az volt a szépsége, hogy a saját korosztályomról és a saját korosztályomnak mondhattam el, hogy miként látom a világot. Másrészt hogyan mondhatnám én el 70 évesen egy 20 évesnek, hogy ő hogyan látja a dolgokat? Keressenek maguknak fiatal és tehetséges szövegírót, mert vannak ilyenek. Nyilván hízeleg a hiúságomnak, hogy még mindig keresnek, azzal a szöveggel, hogy én vagyok a legjobb. Sokszor úgy érzem, már csak amiatt is engem kérnek fel, mert a nevem talán segít nekik az előbbre jutásban. Nem hiszem, hogy így volna, hiszen ma már nem lehet lemezeket eladni, legfeljebb koncertre járnak a rajongók. Én megmaradok a régieknél: azoknak írok dalszöveget, akik a barátaim.