A bíróság kimondta: Szabó Balázs csak szemtanúja volt a verekedésnek

  •  
  •  
  •  

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék minden vádpont alól felmentette Szabó Balázs önkormányzati képviselőt, akit az Ügyészség közösség tagja elleni erőszak elkövetésével vádolt.

Mint ismert, a Jobbik újpesti alelnökét tavaly februárban 2 év, 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az elsőfokon eljáró II. és III. Kerületi Bíróság, amiért Szabó 2016 szeptemberében egy óbudai szórakozóhelyen részt vett egy verekedésben, ahol tunéziai állampolgárok egy csoportja és egy újpesti szurkolókból álló társaság esett egymásnak. A verekedésben a tunéziaiak maradtak alul és szenvedtek 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket.

Szabó annak idején politikai nyomásra hozott ítéletnek nevezte az elsőfokú döntést. A képviselő ezt követően fellebbezett, ezért az ügy  egy év elteltével a Fővárosi Törvényszéken folytatódott, amely nem látta bizonyítottnak az ügyészség egyetlen vádpontját sem. Szabó lapunknak elmondta: perdöntő volt a tunéziaiak társaságában lévő magyar hölgy vallomása is, aki ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy Szabó nem vett részt a verekedésben, csupán telefonjával próbált felvételt készíteni az incidensről.

Szabó Balázst a 2019-es önkormányzati választás kampányában az újpesti Fidesz és a kormánypárti sajtó is támadta ezzel az üggyel. A Fidelitas helyi elnöke, Renge Zsolt negyvenezer szórólapon terjesztette azt a hamis tényállítást, hogy Szabó elítélt bűnöző, Ozsváth Kálmán fideszes képviselő pedig azóta is számos sajtótájékoztatón szólította fel lemondásra Szabót. Ezzel szemben a Jobbik, az ellenzéki pártok és Karácsony Gergely főpolgármester is kiálltak Szabó mellett. A 2019 októberében lezajlott önkormányzati választásokon Szabót megválasztották a 10-es választókörzet egyéni képviselőjének (fideszes ellenfele Ozsváth Kálmán volt).

“Ez egy politikai megrendelésre kreált koncepciós eljárás volt, ahol a NER ügyésze fokozatosan egyre súlyosabb büntetést kért rám: először pénzbírságot, később felfüggesztett börtönbüntetést, végül pedig már több év letöltendő börtönbüntetést valamint közügyektől való eltiltást indítványozott ellenem. Egészen elképesztő volt az elsőfokon eljáró dr. Rácz Eszter bíró ítélete, aki annak ellenére hozott példátlanul súlyos ítéletet ellenem, hogy a tunéziaiak egyhangúan úgy nyilatkoztak, hogy nem vettem részt a verekedésben. Én a kezdetek óta következetesen tagadtam a vádakat, ezért megfelelő elégtétel számomra a felmentő ítélet. A Fidesz és a Fidelitas ebben az ügyben képes volt odáig süllyedni, hogy a tunéziaiak oldalára állt az újpestiek helyett, amikor pontosan tudták, hogy egy szó sem igaz az ügyészség vádjaiból” – nyilatkozta Szabó Balázs az Újpest Médiának.

Szabó Balázs tagságát idén január 12-én felfüggesztette a Jobbik, illetve mandátumáról való lemondásra szólította fel, miután kiderült: egy oroszokhoz köthető szervezet pénzén utazott a Közép-afrikai Köztársaságba választási megfigyelőnek, pártja tudta nélkül. Déri Tibor polgármester minden tisztségéből visszahívta a képviselőt, aki azonban képviselői mandátumáról nem mondott le.

, , ,