Mi a közös az ókori római nőkben, Brigitte Bardot-ban és Pamela Andersonban? Mindannyian meghatározó szerepet töltöttek be a fürdőruhadivat alakulásában. De hogyan jutottunk el a ma már nyári viseletnek sem ideális, buggyos hosszú nadrágoktól az alig látható kis darabokig?
Rövid fénykor
A közös fürdőzés kultusza az ókori Rómából indult, akkor még többnyire meztelenül fürödtek, de a fennmaradt mozaikok között találtak olyat, amin a nők a mai bikinire nagyon hasonlító ruhadarabokat viseltek.
Fürdőruhás nők az ókori Rómában
A fürdők nemcsak a mindennapi tisztálkodást szolgálták, hanem a jólétnek és a kikapcsolódásnak is színterei voltak, a testi és lelki felüdülésre egyszerre nyújtottak lehetőséget. Az ókori kultúra hanyatlásával a fürdők is megszűntek.
A sötét középkorban egyáltalán nem volt igény fürdőkre, így fürdőruhákra sem. Ennek köszönhető, hogy a fürdőruhadivat alakulását csak a 19. század elejéig vizsgálhatjuk.
Inkább báliruha
Fürdőruha az 1800-as évekből
Ahogy fény csillant a sötét alagút végén, úgy ismét előtérbe került a fürdőzés, mint kikapcsolódási lehetőség. A vasút és a többi közlekedési eszköz fejlődésének köszönhetően egyre többen mentek pihenni a tengerpartra. A modern kor első fürdőruhái a XIX. század elején jelentek meg, és bár inkább emlékeztettek báli, mintsem fürdőruhára, mégis a történet velük kezdődik. Több alsószoknya, kendő és kesztyű is tartozott hozzájuk, a hölgyek ugyanis mindenekfelett óvták fehér bőrüket. (A mai UV-sugárzás mellett lehet, lassan visszatérhetnénk ehhez, a bőrünk szempontjából egészséges viselethez.)
Minthogy a jóhoz könnyű hozzászokni a fürdőzés hamar közkedvelt kikapcsolódás lett, azonban a fürdőruhák még évtizedekkel később sem lettek sokkal praktikusabbak. A XIX. század közepén a fürdőruha még mindig takarta a női test nagy részét.
Általában egy buggyos felső és egy török bugyogóra emlékeztető nagy nadrág, esetleg egy szűkebb nadrág és egy szoknya tartozott hozzájuk. Ezek a fürdőruhák még mindig nagyon nehezek és vastagok voltak, általában sötét virágos vagy csíkos flanel anyagból készültek, ráadásul a szárazföldön sosem viselték őket, csak a vízben.
A hölgyek sétálgattak utcai öltözetükben a strandon, majd beszálltak egy úgynevezett úszó házba, ahol felvették a fürdőruhájukat. Amíg öltöztek, egy ló bevontatta az úszó házat a vízbe, így a fürdőruhás nők a parttól jó messzire, a házikóból azonnal a vízbe léptek.
Úszóházak a XIX. században
Minél kisebb, annál jobb
Fürdőruha az 1910-es évekből
A századfordulón, mikor az úszás olimpiai sportág lett, és a többi vízisport is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, rájöttek, hogy az addig használt fürdőruhák nem túl praktikusak. A sportág elterjedésével a fürdőruhák korszerűbbé és könnyebbé váltak, utat engedve ezzel a különböző stílusoknak.
A nehéz flanel anyagokat is elhagyták, divatba jött a könnyű jersey. A XX. század elejére egész „botrányos” változás történt: a nők válla és térde már kikandikált. A tervezők évről évre egyre kisebb darabokkal álltak elő, aminek köszönhetően a kereslet rohamosan nőtt.
A rettegett bikini
Az 1930-as években megjelentek az olyan kétrészes fürdőruhák, amelyekből a has már kilátszott, de a köldököt mindig eltakarta az alsó rész.
Az igazi áttörést az 1946-os esztendő hozta meg, egy francia divattervező ekkor alkotta meg az első zsinórbikinit, amely szabadon hagyta a köldököt is. A tervező az új fürdőruhát egy csendes-óceáni nukleáris tesztrobbantás helyszínéről, a Bikini Atollról nevezte el, mert úgy vélte, a bikini egy atomrobbanáshoz hasonló reakciót válthat majd ki a férfiakból.
Az új viselet iránti felháborodás mértékét jól jelzi, hogy egyes európai országokban be is tiltották a viselését. A fazon népszerűségének nagy lökést adott, amikor az 50-es években a korszak egyik szexszimbólumát, Brigitte Bardot-t az egyik cannes-i filmfesztiválon bikiniben fotózták. A kezdeti felháborodás ellenére a 60-as évektől már a legelterjedtebb fazonnak számított.
Az a híres piros
A szexi bikini térhódításával talán teljesen el is tűntek volna az egyrészes fürdőruhák, ha a ’80-as évek végén nem fut be a képernyőre C. J. Parker, azaz Pamela Anderson az azóta már ikonikussá vált magasan felvágott és mélyen dekoltált piros fürdőruhájában.
A tíz éven át tartó Baywatch újra divatba hozta, mi több, divatban is tartotta, a kényelmes, de szexi „egyberészeseket”. Mára se szeri se száma a fazonoknak, színeknek, lehetőségeknek.
Azt hiszem, mindegy is, hogy kicsi, nagy, buggyos, fekete vagy rózsaszín, a lényeg, hogy komfortosan érezzük benne magunkat, és szem előtt tartsuk azt, az egyébként minden ruhadarabra igaz alapszabályt: azért mert ránk jön még nem biztos, hogy jól is áll…
Domján Vivien