Új sorozatot indított Szerkesztőségünk 2012 márciusában, melyben egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. 2014 vége közeledtével felidézünk néhány érdekesebb részt a sorozatból.
A vasútállomással szemben lévő, nagy múltú Brunovszky vendéglő szebb napokat is megélt már. Az eklektikus stílusban épült vendéglátó-ipari egység egykor nagy forgalmat bonyolított le, az újpestiek kedvenc találkozási helye volt. A rendszerváltás környékén kezdődtek a bajok.
A Brunovszky Nagyvendéglő a vasútállomásnál (Szilágyi u. 14.) található. 1912-ben vásárolták az ingatlant és építették a vendéglőt. Az eklektikus stílusú, földszintes, részben manzárdtetős épületbe a vaskorláttal elkerített árnyas teraszon keresztül juthatott a vendég. A fénykorában 2500 férőhellyel és bornagykereskedéssel működő nagyvendéglő különlegesnek és híresnek számított egész Budapesten.
A népszerű szórakozóhelyen egymást követték a mulatságok, hajnalig tartó lakodalmak. Vasárnaponként pedig katonazene szólt. A legtöbb vendéget a megyeri lóversenyek alkalmával fogadták. Ilyenkor hordókat gurítva a székek közé, gyakran háromnégyezer embert is kiszolgáltak. A kerthelyiségben lévő hatalmas akvárium mindig tele volt hallal: a legkapósabbak az étterem különleges halételei voltak.
1949-ben államosították, a Pannonia Vendéglátó Vállalat tulajdonába került. A rendszerváltás után bútorkereskedés, használtcikk bolt működött benne. Több éve használaton kívül pusztul az épület.
Á. T.
A rovat tanácsadó-szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténész. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály.