Az Újpesti Városnapok keretén belül, augusztus 26-án adták át az Újpest Önkormányzata által odaítélt Újpest Díszpolgára, Újpestért Díj és az Újpesti Önkormányzat Elismerő Oklevele kitüntetéseket. Három, az UTE színeiben versenyző olimpikon is megkapta városunk legmagasabb kitüntetéseit.
A felterjesztések alapján Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgárává választotta Kozák Danutát, az UTE olimpiai bajnok kajakozóját, Gyurta Dánielt, az UTE olimpiai bajnok úszóját, a NOB Sportolói Bizottságának tagját, dr. Hollósi Antal Gábor sebész szakorvost, a Károlyi Sándor Kórház korábbi orvos igazgatóját és Naszvagyi Vilmos opera-hangversenyénekest, a Honvéd Férfikar szólistáját.
Újpestért Díjat vehetett át Fericsán Kálmán nyugdíjas biológia-testnevelés szakos tanár, szakíró, Hirmann László, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, középiskolai tanár, Kapás Boglárka, az UTE olimpiai bronzérmes úszója és Zámbó Sándor, az Újpesti Dózsa egykori válogatott labdarúgója.
Az Önkormányzat Elismerő Oklevelével jutalmazták Doma Gergőt, az UTE kajak-kenu szakosztályának vezetőjét, Kovács Zoltán labdarúgóedzőt, sportújságírót, Kótai Géza zenészt, Marosi Csillát, Budapest Főváros Kormányhivatala IV. kerületi Hivatala Okmányirodai Osztály osztályvezetőjét, Müller Pétert, Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Polgármesteri Hivatal Informatikai Osztály osztályvezetőjét, Nagy Imre rendőr-alezredest, Somogyi Bélát, Kozák Danuta edzőjét, Szűts István zenészt, zeneszerzőt, alkotóművészt, a Kormorán együttes billentyűsét, kulturális ügyintézőt, Tótka Sándort, az UTE olimpiai negyedik helyezett pontszerző kajakozóját.
Minden díjazottnak gratulálunk! D.V.