Újpest Önkormányzatának jótékonysági szervezete az Újpesti Cseriti, célja, hogy az újpesti közösség összetartozását elmélyítse, és megerősítse az egymásra való odafigyelést. Ehhez a küldetéshez csatlakozott most a Központ Bisztró, valamint a Kakukk Vendéglő is.
Már náluk is lehet pénzadományokkal segíteni a nehéz sorsú újpesti gyerekeknek. A Központ Bisztró ügyvezetője, Galajda Péter elmondta:
– A karácsony közeledtével sokat gondolkodtunk azon, hogy a lehetőségek közül mivel segítsük az adománygyűjtést. Számos egyéb adománygyűjtési lehetőséget is mérlegeltünk, végül a Cseriti mellett döntöttünk. Már korábban is hallottunk róla, és végül az Újpesti Karácsonyi Vásárban felvettük velük a kapcsolatot. Első pillanattól nagyon szimpatikusak voltak, és rögtön meg is egyeztünk. Körülbelül egy hete tettük ki a gyűjtődobozukat, a visszajelzések pedig pozitívak, így továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy ünnepek után is folytassuk az együttműködést. Az étteremben a gyűjtődoboz jól látható helyen, a pulton található. De egyéb módját is kitaláltuk, hogy felhívjuk a figyelmet az adományozásra. Az asztalon elhelyezett kínálókártyákkal például, ezeken minden információ megtalálható. Diszkrét, de mindenkihez eljut.
Hasonló kártyával a Kakukk Vendéglő asztalain is találkozhatunk. Alberti Ferenc tulajdonos szerint náluk még nem annyira elterjedt a vendégek körében ez a lehetőség, de bíznak abban, hogy ez idővel változni fog, hiszen még csak pár napja helyezték ki gyűjtőládájukat. Mint mondta, ők is nyitottak arra, hogy az ünnepek után is együttműködjenek a Cseritivel. Ezenfelül egy extra felajánlást is tettek.
– A Kakukk Vendéglő ugyanannyi összeggel támogatja a Cseritit, mint amennyit vendégei összegyűjtenek. Így megduplázzuk a nálunk befolyt összeget – árulta el a tulajdonos.
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}
Természetesen örömmel fogadjuk más intézmények, vendéglátó helyek és szervezetek csatlakozását is!