Négy és félszeresére növelte a budapesti vízműadót az Országgyűlés kedden. A brutális emelés a csőd szélére sodorhatja a Fővárosi Vízműveket.
A parlament eredetileg az ingatlanok közműcsatlakozásáról szóló törvényjavaslatról szavazott volna, ehhez nyújtott be módosító javaslatot több fideszes képviselőtársával együtt Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke. Ennek értelmében egy szorzóval növelnék a nagyobb városok vízművei után fizetendő közműadót. Az indoklás szerint „A nagyobb népsűrűségű településeken aránylag kisebb hosszúságú hálózatra nagyobb számú felhasználó jut, ezáltal az árbevételhez viszonyított adó mértéke alacsonyabb. Azokon a településeken, ahol elszórtan él a lakosság és hosszabb vezetékre kevesebb lakosságszám jut, súlyosabb terhet jelent a szolgáltatóknak az adó.” A kormánypárt azonban nem a kisebb települések terheit csökkentette, hanem a népesebbekét növelte.
A Fővárosi Vízművek esetében a módosítás csaknem négy és félszeresére növeli a terheket, így a tavalyi 729 millió forint helyett 3,2 milliárdot kellene fizetniük.
„Sajátos születésnapi ajándékot kapott a 147 éves Budapest a parlamenttől” – kommentálta a döntést Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint „eleve abszurd” hogy egy önkormányzati cégnek azért kell adót fizetnie, mert ivóvizet szolgáltat az embereknek. (A közművek adóztatását 2013-ban vezették be.)
„A brutálisan megemelt adó így a csőd szélére sodorja a Fővárosi Vízműveket, a budapestiek és a környékbeliek által befizetett vízdíjból pedig minden hatodik forint eltűnik a nagy állami pénzelnyelőben” – írja Karácsony, emlékeztetve rá, hogy a szemétdíjból is minden ötödik forint az állami kukaholdingnál marad.
Az adóemelés szerinte „újabb bizonyítéka a kormányzati válságkezelés csődjének”. „Nehéz helyzetű cégeket, önkormányzatokat fojtogatnak, aminek előbb-utóbb a településeken élők isszák meg a levét. Közben pedig hímes tojásként bánnak saját oligarcháikkal, sőt, az itt elvett közpénzekből tömik tele a zsebeiket” – mutat rá a főpolgármester.