A csoportosulások megakadályozására szolgál a szórakozóhelyek 23 órás bezárása

  •  
  •  
  •  

A friss adatok szerint 633 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, 8 beteg pedig meghalt. A legfiatalabb elhunyt 51 éves, a legidősebb 94 éves. Mindegyiküknek volt alapbetegsége, jellemzően szívérrendszeri betegség, illetve cukorbetegség – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján.

Ezzel 694 főre nőtt a vírus miatt elhunytak száma.

14246 aktív pozitív fertőzöttet tartanak nyilván, és 632 ezernél is több PCR-tesztet végeztek el eddig.

A pozitív személyek között a 20-29 éves korosztály a legnépesebb.

„A maszkot hordani kell”

– hangsúlyozta Müller.

A szórakozóhelyek 23 órás bezárásával kapcsolatban a tisztifőorvos elmondta:

ezzel a csoportosulásokat akarják megakadályozni.

Az új eljárásrendben Müller szerint minden tudás összpontosul, amelyet a járvány alatt tavasszal megtapasztaltak, nyertek a szakemberek.

„Finomhangolás történt az eljárásrendben. Továbbra is a háziorvos kérheti a laboratóriumi vizsgálatot annak, akit gyanúsnak vél. Az egyetlen lényeges változás, hogy 14-ről 10 napra csökkent a házi karantén ideje”

– fogalmazott, hozzátéve: továbbra is a közösségi terjedés megakadályozása a cél.

A PCR-tesztnél az új eljárásrend szerint semmi sem változott. Minden esetben, amikor a háziorvos gyanúsnak véli a hozzá fordulót, hogy elkaphatta a koronavírust, akkor nemcsak hogy elrendelheti a laboratóriumi, PCR-tesztet, hanem a tisztifőorvos szerint

kérik is a háziorvostól, hogy kérje a tesztet.

Ha áttérnek egy osztályban otthoni tanulásra, akkor

csak szoros kontaktszemélyeknek, tehát a koronavírusos diák osztálytársainak kell otthon maradniuk.

Az osztálytárs kontaktjai, tehát a vele egy háztartásban élő családtagok már nem minősülnek szoros kontaktnak, ők nem kényszerülnek karanténba, „élhetik az életüket”.

A több száz fős iskolákban a lázmérést az intézmények lehetőségeihez igazodva kell levezényelni.

Több bejáraton kell beengedni a gyerekeket, hogy ne torlódjanak fel, több hőmérőt kell használni és a személyzet számát is meg kell többszörözni, hogy „flottul menjen az egész”

– tanácsolta az országos tisztifőorvos az október 1-jén bevezetendő kötelező iskolai lázmérés kapcsán.

, , ,