A demokráciáról

A közeli napokban egymást érték azok az események, amelyek pártállástól és világnézettől függetlenül minden magát demokratának tekintő embert őszinte riadalommal töltenek el.

Hány kukát kell még felgyújtani, személygépkocsit felborogatni, hány sírt kell meggyalázni, hány félelemkeltő erődemonstrációt kell elszenvedni ahhoz, hogy ez a megriadása cselekvéssé érjen?

Már nem csak a legsötétebb történelmi múltunkat idéző egyenruhákban masírozó alakulatok, jelképek jelzik, de már fizikai erőszak is: a hazai demokrácia ellenségeinek fokozódó térnyerését.

A demokrácia ereje polgárainak erejében rejlik. A demokrácia tehát soha nem félhet, amíg többségben vannak hívei. Vannak helyzetek, amikor minden demokratának színt kell vallani. Most ismét egy olyan ponthoz érkeztünk, amikor kinek-kinek fel kell tenni a kérdést: „Velem vagy ellenem?” Nincs harmadik út. Ha máshonnan nem, Radnóti Miklós Töredékéből a hallgatás, a cselekvésre restség mindig az erőszaktevőket segíti, miként a demokraták megosztottsága is.

Felhívom Budapest s az ország valamennyi jóérzésű polgárát, a jövőért felelősséget érző emberét, hogy a leghatározottabban hallassa a hangját, lépjen fel az antidemokratikus folyamatok, az erőszak ellen.

A demokrácia nem félhet!

Magánszemélyek, mozgalmak és egyesületek, érdekképviseletek, egyházi és tudományos körök, pártok és politikusok adjanak hangot nemtetszésüknek! Ebben a kérdésben nincs – mert nem lehet – jobb – és baloldali állásfoglalás, ahogyan alku sem a demokrácia ellenségeivel.

Tiltakozzunk! Tiltakozzunk, amíg nem késő!

Kérem hazánk valamennyi bátor demokratáját, csatlakozzon felhívásomhoz! Vállaljuk határozottan és nyíltan a véleményünket, hogy gátat kell szabni a tobzódó erőszaknak! Éreztessük, hogy nem lehet minket megfélemlíteni, hogy nem vagyunk hajlandóak félelemben élni!

 

Budapest, 2007. december 13.

 

Hagyó Miklós

Budapest Főváros

Főpolgármester-helyettese

  

 

 

 

Kérésednek megfelelően írásodat, a Kiáltványt, a Képviselőtestület elé terjesztem. Nem titkolom, az az érzésem, hogy megírásában mások is közreműködhettek. A Miniszterelnök úr szavai, mondatai bizony vissza-vissza köszöntek.

Mikor olvastam, hogy Kiáltványt tettél közre, a történelemből rögtön két kiáltvány idéződött fel bennem. Az egyiket Bonaparte intézte katonáihoz 1796-ban, amikor átkelt az Alpokon, hogy meghódítsa Itáliát. Ebben a Kiáltványban nemes egyszerűséggel arra szólítja fel katonáit, hogy rabolják ki a „világ legtermékenyebb” vidékét. Ó mily nemes eszme, oly mily nemes kiáltvány. De eszembe jutott a „felejthetetlen”, Marx és Engels közös munkája, a Kommunista Kiáltvány. „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete. …” Nem szeretem a rablókat, és a kísérteteket sem. Még akkor sem, ha ez utóbbiak még oly kedvesek is, mint például a Canterville-i kísértet. Mert Kiáltványodat olvasva úgy érzem, mintha a múlt kísértete járná be Magyarországot. Mintha a régmúlt, a 60-as, 70-es, 80-as évek politikai gondolkodása térne vissza kísértetként közénk.

Kiáltványodban azt írod: „”… a hazai demokrácia ellenségeinek fokozódó térnyerése…”, majd máshol „A demokrácia nem fél!”, majd ismét máshol „Velem, vagy ellenem. Nincs harmadik út.” Déja vu. Ezeket már hallottam, nem is egyszer. A „drága jó” szocializmusban. De akkoriban a demokráciát népi demokráciának hívták, az ellenséget nevesítették, s az imperializmus ügynökének hívták, s Rákosi kiadta a jelszót: „Aki nincs velünk, az ellenünk”.  De ne menjünk annyira vissza. Te nem biztos, hogy emlékszel rá, de én igen: Aki nem vonult ki május elsején, az „nincs Velünk, tehát ellenünk van.”   Aztán ahogy Kádár mondta 1957 áprilisában: „A Párt nem fél és leszámol ellenségeivel” (És Virág elvtárstól tudjuk, a nemzetközi helyzet fokozódik.) Már csak egy lépés és a jelszó ki lesz adva: „Az ellenség köztünk van! Légy résen.” És a plakát is meg fog jelenni újra? Rám mutat a rémalak és az kiálltja ismét: „Te sötétben bujkáló piszkos ellenforradalmár!” Micsoda víziók! Ez a harc lesz a végső!

 

Félted a demokráciát. Én is. De nem ugyan azon okból. Ha valakik kukákat gyújtanak fel, ahogy írod, autókat borogatnak, ahogy írod, ha sírokat meggyaláznak, ahogy írod, ha másokat megfélemlítenek, ahogy írod, akkor gondolom én, a demokratikus állam demokratikus rendőrségének, demokratikus ügyészségének, demokratikus bíróságának a szigorú, de a demokratikus törvények rendes útján eljárva kell cselekedniük. Ezért vannak! Kiáltványod számomra akaratlanul is arról árulkodik, mintha félnél: Magyarország demokratikus intézményrendszerének működésében súlyos bajok vannak, mi több, az nem működik, s ezért a polgárokhoz kell fordulni segítségért. De hát az intézményrendszer működtetéséért ki a felelős? A polgárok, avagy a központi adminisztráció, azaz a kormány?

Mint írtam, félelmeink közösek. Mind a ketten a demokráciát féltjük, csak nem ugyan azon okból. Neked a demokráciában való élés érzéséhez elégséges az, hogy a kukákat felborítókat lefüleljék, a sírgyalázókat elítéljék, az autókat felgyújtókat letartóztassák, a masírozók szervezeteit feloszlassák. Ez nem elégséges a demokráciához. Ez kevés. Micsoda paradoxon, hiszen ennyi jó a diktatúrában is van! Nekem ennél azonban több kell! A teljesség igény nélkül, csak néhány dolog a mi bizony sokszor csak virtuális demokráciánkról: Ahol a tüntetők kezét, lábát, vállát a rendőr eltörheti, a szemét kilőheti, s ezért még meg is dicsérik, s a parancsot kiadót még ki is tüntetik, ott nincs demokrácia, ott nekem félnem kell! Ilyen csak egy félfeudális rendszerben létezik! A Lajtától nyugatra, egyetlen országban sem képzelhető el, hogy az a politikus, akiről kiderül, hogy szándékosan hazudva, a választókat becsapva jut politikai pozícióba, (és méghozzá nem is akármilyenbe) az igazság kiderülését követő egy perc elteltével ne kerülne politikai pályafutásának végére! Az az ország, ahol ennek az ellenkezője nem csak lehetséges, ha nem az még hivatalos támogatást is kap, ott a polgárnak félnie kell, mert ott a politika részéről minden elképzelhető, mert ott a politikának mindent szabad, mert ott a politikának nincs kontrolja, s mert az ilyen országban valóságos demokrácia nincs. Az állam én vagyok! Az a dolog demokratikus, amiről én mondom, hogy demokratikus! És csak egy félfeudális rendszerben, az „eszed nem eszed nem kapsz mást” elv szerint gondolkodó rezsim szerint lehetséges egy ország egészségügyi rendszerét úgy átalakítani, hogy azt, önmagukon kívül senkivel sem vitatják meg. Íme, a szűznemzés „demokratikus” és magyar politikai gyakorlata… Csak hát egy kicsit undorító. Ahogy az egyik barátom mondta: Magyarország Nyugat-Ázsiában helyezkedik el.

Nem vagyok partner semmiféle militáns társaság hülyeségében. És nem vagyok partner semmiféle militáns társaságok hülyeségét kihasználók politikai szándékainak érvényre juttatásában. Ha aktuálpolitizálni akarunk, akkor talán lennének más feladataink, pl. az egészségügyi ellátás katasztrofális helyzetének a kérdése, pl. a magyar oktatási rendszer lerohasztásának a kérdése, pl. az a kialakuló nyomor, amivel nap mint nap találkozunk, pl. az ország szavahihetősége eljátszásának a kérdése, pl. miért lett Magyarország az Unió beteg embere és még számtalan más ügy. És talán az is lehetséges, hogy egy ilyen országban a demokráciát, a mindent privatizáló központi hatalom kiadta  szerződésbe, gebinbe a haveroknak?

 

Az az érzésem, sőt az a véleményem, hogy leveled abba a sorba tartozik, amely valójában arról szól, hogy tereljük el a figyelmet a ténylegesen létező, és ténylegesen sok százakat, sok százezreket, esetleg milliókat érintő problémákról. Ha Budapestnél maradunk pl. a metróépítésről. Mert a metróépítésről nekem az jut eszembe, hogy az elmúlt 17 év alatt a Főváros egyetlen egy olyan beruházást sem hajtott végre önállóan, a saját kútfejéből kitalálva, amely Budapest közlekedését jobbá tette volna. A Soroksári-híd döntően állami beruházás volt a Horn kormány alatt. A Hungária körút kiszélesítése még a Kádár-rendszerben indult, és a Főváros csak befejezte. A mi tapasztalatunk az, hogy a Főváros cselekedeteit nem a hosszú távú tervezés, s annak végrehajtása, hanem az aktuálpolitikai megfontolások vezetik. Egyáltalában nem valószínűtlen, hogy a négyes metró sorsa ugyanaz lesz, mint az újpestié. A hármas metró beruházását a Főváros nem fejezte be, ennek következtében Újpest egész belvárosa egy nagy P+R parkolóként működik, aminek eredményeként katasztrofális közlekedési helyzet alakult ki Újpest belvárosában. És akkor nem beszéltem általában Budapest lehetetlen közlekedési helyzetéről, nem beszéltem az állandóan változó, de tényleges, a realitás talaján végig nem gondolt és cselekvéssel végre nem hajtott koncepciókról, nem beszéltem a demokrácia legalapvetőbb talpkövéről, az együttműködési akarat, szándék és cselekvés teljes hiányáról a Fővárosi vezetés részéről. A demokrácia ugyanis társasjáték, ahol az asztalt többen ülik körbe. Jó ízűt egyedül enni nem lehet. A demokráciát egyedül gyakorolni nem lehet.

 

 

Én magam és az a társaság, melyet Újpestért Egyesületnek hívnak nem fog oda állni a Kiáltványod mellé. Alapvetően a fenti okok miatt, de többek közt azért sem, mert politikai életünknek számtalan olyan jelensége van, amelynek okán hisztérikás rohamokat lehetne kapni, s nap mint nap kiáltványokat lehetne intézni a polgárok felé. Anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani: a magyar politikai elit elfeledkezik arról, hogy a magatartása minta a polgárok számára. Ha egy országos főméltóság hazudik, ezzel azt sugallja, hogy nektek kedves polgárok ugyanúgy érdemes hazudni, hiszen az én hazugságaimnak nincs negatív következménye, sőt minden hazugság elnyeri a maga méltó jutalmát, lám belőlem is országos méltóság lett. Már pediglen a demokrácia sírásója a politikai elit hazudozása, amely demoralizálja a polgárok pozitív kapcsolatát egymással és az állammal, a hitét az intézményrendszer működésének megbízhatóságában és tisztaságában, és azt a nagyon-nagyon fontos hitet, hogy az országot olyanok vezetik, akik ha baj van képesek az országot, s annak polgárait megóvni, megvédeni. Ez a hit megy most veszendőbe. Kiáltványod számomra nem a demokrácia féltéséről szól, hanem csak egy politikai manőverről. Ezért én azt támogatni nem tudom.

 

Ú j p e s t,  2008. január 4.

 

dr. Derce Tamás

Újpest polgármestere