„Jó irányba fordított engem a sors” – Beszélgetés Spóring Zsuzsanna iskolavédőnővel

,
  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata Újpest Egészségéért Díjjal tüntette ki Spóring Zsuzsanna iskolavédőnőt, aki pályáját 1984-ben területi védőnőként kezdte, és mintegy húsz éve iskolavédőnőként dolgozik. A díj több mint négy évtizedes kiváló szakmai munkájának elismerése.   

Spóring Zsuzsanna a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium épületében találkoztunk. 2005 óta dolgozik itt iskolai védőnőként. Emellett hozzá tartoznak a Csillagberek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai is. És ha ha szükség van rá, helyettesítéseket is vállal, így városunk több iskolájában is találkozhatnak vele a tanulók.

Nagy öröm számomra, hogy a munkámat ezzel a díjjal ismerték el. Úgy gondolom, ez nem csak nekem szól, ez a díj a védőnői hivatás, a városunkban dolgozó valamennyi védőnő munkájának az elismerése is” – mondta Spóring Zsuzsanna.

Hozzátette: ezzel egy kicsit reflektorfénybe kerülnek az iskolai védőnők, ugyanis az emberek többsége a védőnőkre a kisbabák fejlődését figyelemmel kísérő, a kismamákat támogató szakemberekként gondol, ami igaz is, de iskolavédőnők is vannak, akik a diákok egészségének megőrzését segítik – többek között – a testi fejlődés monitorozásával, érzékszervi szűrésekkel, tanácsadással. Természetesen a lelki jóllétre is odafigyelnek, és a szülőkkel együttműködve végzik a munkájukat.

Spóring Zsuzsanna 2005 óta dolgozik iskolavédőnőként. Pályáját a főiskola befejezése után, 1984-ben területi védőnőként kezdte a IX. kerületben, majd 1992 őszén Újpestre került, és azóta is itt dolgozik.

Elmondása szerint a pályaválasztása teljesen tudatos döntés volt. Nem volt családi minta, ugyanis a szülei vasutasként dolgoztak. Egy közeli ismerőse, aki az orvosi egyetem hallgatója volt, inspirálta arra, hogy az egészségügyi pályát válassza. Jelentkezett az orvosi egyetemre, ám két sikertelen felvételi után rájött, hogy valójában nem is szeretne orvos lenni. Így olyan szakmát, hivatást keresett az egészségügyben, ahol gyermekekkel foglalkozhat, és önállóságot, változatosságot, mobilitást is kínál. Így került az egészségügyi főiskolára, és így lett védőnő.

Spóring Zsuzsanna elárulta, hogy az évtizedek során megtanult igazán figyelni, megtanulta felismerni a szűkszavú válaszok mögött meghúzódó problémákat, azt, hogy a reggeli fej- vagy hasfájás hátterében olykor szorongás, félelem áll. Mindig arra törekedett, hogy a szülőkkel, szükség esetén pedig a szakemberekkel együttműködve megtalálja a legjobb megoldást a gyerek számára.

Jó irányba fordított engem a sors annak idején. A szüleim vasutasok voltak, ezért jól ismerem azt a világot. A járműjavítóban volt egy úgynevezett fordítókorong, amely a mozdonyokat a megfelelő műhely felé irányította. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, úgy érzem, a sors engem is a legjobb irányba fordított” – mondta mosolyogva.

Hozzátette: természetesen voltak nehezebb időszakok is, de a szakma iránti szeretete és a védőnői közösség megtartó ereje mindig átsegítette ezeken. Úgy fogalmazott, a kollégák, valamint az iskolák vezetőinek támogatása, a partneri együttműködés nagy mértékben hozzájárult a mindennapi sikerekhez, amelyek végül ehhez az elismeréshez is elvezettek.

Spóring Zsuzsanna már három éve nyugdíjasként dolgozik, és a következő tanév lesz az utolsó a számára. Utána a családjával, az unokáival szeretne több időt tölteni. És több időt szeretne szánni azokra a tevékenységekre is, amelyek feltöltik. Szívesen jógázik, úszik, kerékpározik és túrázik.

A testi és lelki egészség megőrzése a mindennapjaim része. Hiszem és vallom, hogy csak az lehet hiteles, aki maga is aszerint él, amit másoknak tanácsol” – mondja mosolyogva, és derűje, kiegyensúlyozottsága jól mutatja az egészségtudatos életmód jelentőségét.

 

BK