A diákpolgármester választást a „Kanizsaysok(k)” nyerte

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Diáknapok 2013 pénteki záró rendezvényén megválasztották az új diákpolgármestert, Fehér Anettát, a Kanizsay Dorottya Gimnázium 10. osztályos tanulóját.

A záróünnepségen Wintermantel Zsolt megnyitóbeszédében méltatta a múlt évben megválasztott, és a most leköszönő diákpolgármesternek Mári Józsefnek, a Babits Mihály Gimnázium végzős tanulójának munkáját, aki számos önkormányzati rendezvényen vett részt, és színvonalas konferanszié munkát végzett. A polgármester beszédében kiemelte, hogy a Városháza gyönyörű épületébe az elmúlt években rendszeresen szerveznek óvodásoknak, de főként iskolásoknak bemutató látogatásokat. „A Városházán az első téglától kezdve, az utolsó fafaragásokig, szinte mindent újpesti iparosok készítettek az újpesti polgároknak. Erre méltán lehetünk büszkék” – hangsúlyozta Wintermantel Zsolt. A polgármester beszéde végén sok sikert kívánt a diákpolgármester-választáson induló csapatoknak, majd ennek nyertesének.
A polgármesteri köszöntő után három iskola, a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium Govimanos csapata, a Kanizsay Dorottya Gimnázium Kanizsaysok(k) csapata és a Babits Mihály Gimnázium  Botta András csapata mérte össze programját. Mindegyik diákpolgármester jelölt kampányában szerepelt a közbiztonság és a köztisztaság javítása, valamint a diákprogramok kiszélesítése, a diákmunka körének kibővítése és a diákok szempontjából biztonságosabbá tétele.
A programok ismertetése után a zsűri, amelynek elnöke dr. Jásper András a Diákközéletért Alapítvány elnöke, tagjai Mátésné Pataki Ágnes a Kleberlsberg Intézményfenntartó Központ, Budapest IV. Tankerülete igazgatója, dr. Tahon Róbert Újpest jegyzője és Mári József leköszönő diákpolgármester visszavonult tanácskozni, majd rövid szünet után ismertették az eredményt. Az első helyet a Kanizsaysok(k), a másodikat Botta András, a harmadikat a Govimanos csapat szerezte meg.
A diákpolgármester a díjak átadása után, dr. Tahon Róbert jegyzőtől, a diáknapok különböző versenyein helyezést elért diákok vehették át az elismeréseiket.
A leköszönő diákpolgármester, Mári József lapunknak elmondta: „Nagyon sokat köszönhetek az elmúlt egy évnek, mivel rengeteg közszereplést vállalhattam mind iskolai, mind önkormányzati rendezvényeken. Külön köszönetet kell mondanom Wintermantel Zsolt polgármesternek, aki mindig tanácsokkal látott el, segített legyűrni a lámpalázamat. Annak ellenére, hogy mindig szívesen gondolok vissza erre az időszakra, nincsenek olyan terveim, hogy politikai pályára lépjek. Sokkal inkább szeretném, ha gazdasági vonalon érnék el sikereket.”
Az új diákpolgármester, Fehér Anetta szívügyének tekinti, hogy a kerületben minél nagyobb legyen a tisztaság. „Remélem, ebben a tisztségben sokat tudok tenni azért, hogy még tisztább legyen a kerületünk – mondta. – Szeretnék a kerületi iskoláknak több olyan napot is szervezni, amikor szemetet, vagy kutyagumit gyűjtünk össze. Fontosnak tartom a közbiztonság jobbá tételét is. Ennek érdekében célszerűnek tartanám a diákok bevonását a polgárőrség munkájába.”
MNG
I. hely:
Fehér Anetta Kanizsaysok(k) csapata (Kanizsay Dorottya Eü.-i Szakképző Iskola)
Fehér Anetta, Árva Kata, Szabó-Kerekes Netti, Bajnóczi Judit
felkészítő tanár: Tóthné Kovács Annamária
II. hely:
Botta András csapata (Babits Mihály Gimnázium)
Botta András, Kéri Noémi, Zádor Orsolya, Király Fanni
felkészítő tanár: Marton Sándor
III. hely: 
Vitális Szibilla Govimanas csapata (Csokonai Vitéz Mihály 12 Évf. Gimn.)
Vitális Szibilla, Manajla Anikó, Serczel Vivien, Gomány Krisztofer
felkészítő tanár: Gruden Dezső