A főpolgármester cselekvésre biztatja a kormányt

  •  
  •  
  •  

Szerinte fel kell gyorsítani az oltást, mert kiélezett pillanatban vagyunk.

Az egyetlen megoldás, az oltás már elérhető közelségben van, de még mindig rengeteg a bizonytalanság, az oltási folyamat továbbra is inkább zavaros, mint átlátható, ezért most sokkal jobban oda kell figyelni – írta Karácsony Gergely főpolgármester vasárnapi Facebook-bejegyzésében.

„A folyamatosan romló adatokat látva a várva várt könnyítések helyett sajnos inkább arra kell felkészítenünk magunkat, hogy az emberéletek védelme és az egészségügy működőképességének megőrzése érdekében további korlátozások lehetnek indokoltak. Amire továbbra is nagy szükség lenne, az a tiszta, világos és őszinte beszéd, valamint az együttműködés.”

– fogalmazott Karácsony.

A főpolgármester öt pontot írt össze, amelyek szerinte segíthetnek abban, hogy a járványt minél hamarabb legyőzhessük. Ezek között szerepel az otthoni munkavégzés további könnyítése, további bértámogatások és munkanélküliségi támogatások bevezetése, illetve a tesztkapacitás növelése is.

„Az önkormányzatok készen állnak az együttműködésre. Addig is, azt kérem mindenkitől, még tartsunk ki, tartsuk magunkat a mégoly nehezen elviselhető szabályokhoz, vigyázzunk egymásra, vigyázzunk az idősekre és vigyázzunk magunkra továbbra is.”

– zárta posztját Karácsony Gergely.

, ,