•  
  •  
  •  

“Készüljünk a legrosszabbra, hogy elkerülhessük a legrosszabbat” – írja a legfrissebb járványügyi adatok kapcsán hétfői Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint a pandémia második hulláma „aligha elkerülhető”, így erre már most meg kell kezdeni a felkészülést.

Hozzáteszi: a kormány által kommunikált „bevetési egységek, katonai hadgyakorlat, „sci-fibe illő akciók”, és „unalomig ismert migránsozás” helyett a főváros „inkább az aprómunkában, a tapasztalatok szisztematikus feltárásában, a tán kevésbé látványos, de mindenképpen hasznos intézkedésekben” hisz.

 

 

Karácsony úgy véli, az első hullám tapasztalatai alapján teljesen egyértelmű: kiemelt feladat az ország idősotthonainak védelme, ezért már májusban kezdeményezte „a szociális intézményekre, idősotthonokra vonatkozó szabályok azonnali felülvizsgálatát, azok hozzáigazítását a járvány jelentette kihívásokhoz”. Megjegyzi: „a felvetésre az érintettek fülük botját nem mozgatták, nekiláttunk hát magunk”.

Szakértői csapat elemezte az első hullám tapasztalatait, felmérték a fővárosi fenntartású idősotthonok igényeit, az intézményvezetők véleményét. Budapest tartalékot képezett a védekezéshez szükséges eszközökből és a saját forrásból beszerzett tesztekből is. A szakmai felmérés alapján egy hónappal ezelőtt Karácsony Gergely 9 pontos utasítást adott ki a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek.

Ezt a dokumentumot most nyilvánosságra hozták. Az abban foglaltak teljesítése folyamatos, miként a teljesítés ellenőrzése is, a Városháza és az idősotthonok szakmai stábjai közötti kapcsolat rendszeres – írja a főpolgármester.

„Nem politikai vitákra, látványakciókra, vagy alantas hangulatkeltésre, hanem pontos tájékoztatásra és a fenntartók közötti együttműködésre van szükség. Mi ennek jegyében folytatjuk a felkészülést” – szögezi le Karácsony Gergely.

, , , ,