A gépjárműadót elvette az önkormányzatoktól a kormány, de az adminisztrációval nehezen boldogulnak

  •  
  •  
  •  

2021-ben már a NAV szedi be a gépjárműadót, s mivel a kormányzati elvonások során ettől a bevételtől is megfosztották az önkormányzatokat, az adminisztrációt és kiértesítést is az adóhatóság intézi. A pénzt egy tollvonással el lehetett venni a településektől, a gyakorlat azonban úgy tűnik, túl kemény dió.

A 24.hu egyik olvasója jelezte, hogy kétszer 4830 forintnyi befizetendő adóról kapott határozatot, a csekkeken mégis kétszer 5000 forint áll. A plusz költséget az okozza, hogy a NAV által beszedett adónemeket ezer forintra kerekítve kell befizetni. E szabály értelmében 500-tól felfelé, alatta lefelé kell kerekíteni, tehát akár spórolhatunk is ezzel – ha valóban így kell fizetni. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint a helyzet nem egyértelmű, bár ők is azt javasolják, hogy a csekken szereplő összeget fizessük be.

Ennél komolyabb gondot is okozhat az átállás. Ha ugyanis egy magányszemélynek van meghatalmazottja – például a könyvelője – akkor a NAV csak neki küldi ki a határozatot. A könyvelőnek így külön kell értesítenie ügyfelét a befizetendő összegről. Az adóhatóság azonban ebben sem következetes, mert van olyan könyvelő, akinek elektronikus, van, akinek postai úton kézbesítik a dokumentumot. Ez utóbbi azonban nem felel meg a szabályoknak, így érvénytelen, ami újabb, hosszas bürokratikus folyamatot eredményezhet. A NAV egyébként nem minden esetben spórol ennyire a kiküldött értesítésekkel. Adóellenőrzés előtt bizton számíthatunk rá, hogy mi is kapunk levelet tőlük – mondta el a portálnak az MKOE alelnöke, Ruszin Zsolt.