A Guardian is bírálja Orbán Viktor „túlhatalomtörvényét”

  •  
  •  
  •  

A 444 hívta föl a figyelmet arra, hogy a The Guardian szerkesztőségi állásfoglalásban ítélte el a “felhatalmazási törvény” tervezetét, amely szerintük csak arra szolgálna, hogy a koronavírus-helyzet örve alatt korlátlan időre teljhatalomhoz juttassa a miniszterelnököt.

„Sose hagyj kárba veszni egy válságot”

– a Guardian szerkesztősége szerint ennek a felfogásnak a jegyében pattant ki Orbán Viktor fejéből az a “felhatalmazási törvénynek” nevezett tervezet, ami határidő nélkül lehetővé tenné a miniszterelnök és kormánya számára a különleges jogkörök alkalmazását.

Az írás emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor évek óta folyamatosan szűkíti a magyar bíróságok, a média és a civil szervezetek függetlenségét, illetve mozgásterét. A szerző szerint pedig a héten arra készül, hogy

„diktátori hatalmat szerezzen magának”.

A lépést Európában páratlannak nevezi a cikk, ellenpéldaként említve, hogy a szigorú brit és a francia különleges intézkedéseknek is van konkrét időkorlátja, ami után a két ország parlamentjeinek kell újra szentesítenie azokat, ha a szükség megkívánja.

Ezzel szemben Orbán Viktor kezébe mindenféle időbeli, vagy másfajta megkötés és ellenőrzés nélkül kerülne a rendeleti kormányzás lehetősége.

A cikk külön kiemeli a törvénytervezet azon részét, ami börtönnel büntetné a „rémhírterjesztést” – konkrétan arról a gumiszabályról van szó, mely szerint, ha valaki a járvány idején valótlan tényt állít, vagy valós tényt elferdít, híresztel oly módon, hogy az a védekezés eredményességét akadályozhatja, vagy meghiúsítja, akkor büntethető. A szerző szerint azonban

ebbe a definícióba az ellenzéki vélemények, tényállítások is beletartozhatnak,

különösen annak tükrében, hogy egyes kormánypárti médiaszemélyiségek már börtönnel fenyegették az ellenzéki újságírókat.

A Guardian szerint megalapozott az attól való félelem, hogy a törvény csak még nagyobb kontrollt és még több visszaélési lehetőséget ad majd a kormány kezébe. A kritikus véleményeket pedig a lap szerint a veszélyhelyzet alatt tanúsított „hazafiatlanság” ürügyére hivatkozva hallgattatná el a kormánypárt.

A cikk emlékeztet arra, hogy EP-képviselők az Európai Bírósághoz fordultak, hogy az vizsgálja meg a javaslat törvényességét, ám mire ez bekövetkezhet, a törvény már rég hatályban lesz, ami komolyan veszélyezteti a magyar demokráciát.

, ,