Az eltelt 45 évben háromszáz költő versét zenesítette meg ezideig a Kaláka, amely karácsonyi, ünnepi összeállítással érkezett szombaton délután a Szent István térre. Az Újpesti Karácsonyi Vásárban az előttünk álló három adventi hétvégén, kora délután a nagyszínpad végig a legkiválóbb előadók gyermekműsoraié lesz.
A Kaláka koncertjére érkező publikumot, a legkisebbeket és a felnőtteket, Újpest idei Arcai: Kékesi Karola és Medgyaszai Gyöngyvér köszöntötték, majd a zenészeké lett a főszerep.
Gryllus Dánielék egy órás műsort adtak, mialatt egyre csak gyűltek a rajongók a színpad köré. Tamkó Sirató okán Tengereckit idézhettük, majd következtek sorra jól ismert költők megzenésített versei. Gryllus Dániel egyik legújabb cd-s énekes könyvük dalait is bemutatta, például a Csíkszeredai Gutenberg kiadóval megjelentetettet, amely huszonnégy mai erdélyi költő versét tartalmazza, cd-mellékletében pedig az ezekre írt Kaláka zenéket. A kérdezgetőket és a tréfás verseket, amelyek állatokat, családokat egyaránt megidéztek, érdeklődéssel fogadta a publikum. Nem csoda hát, ha fogytak a könyvek és cd-k, amelyeket a Kaláka-tagok örömmel dedikáltak az ünnepekre. A fináléban Móricz Zsigmond Iciri-Piciri-je nevettette meg a gyerekeket és a felnőtteket is, hiszen a Kalákánál eddig sem volt korhatár.
S ha már a bevezetőben is a gyermekeknek szánt, ám a felnőttek által is örömmel várt sztárparádéról szóltunk, ne feledjék: vasárnap 15 órakor Palya Bea-gyermekkoncert lesz a Szent István téri nagyszínpadon.
B.K.