A halak még békésen úszkálnak a csömöri horgásztóban, de ígérjük nekik, hogy nem sokáig. Ugyanis az elmúlt évekhez hasonlóan Újpest Önkormányzata a Találkozzunk többször! programsorozat keretében ismét megrendezi, ezúttal május 4-én, szombaton a horgász-, illetve főzőversenyét.
Az idei évben a választás a kellemes környezetben lévő csömöri horgásztóra esett, ahol talán még a tavalyi 135 versenyzőnél is többen ragadják meg a bot végét. A verseny megnyitója, majd az állások kisorsolása hajnali 6 órakor lesz. Ezt követően 6.30-kor a pecások elfoglalják a horgászhelyeket, majd 6.50-től tíz percig tart az etetés. A 7 órakor kezdődő versenyt 13 órakor zárják. A legtöbb halat kifogó versenyzőket – mind csapatban, mind egyéniben – értékes díjakkal ismeri el a zsűri.
Nevezni még egy hétig, árpilis 30-ig lehet a Városháza főpénztárában, vagy online.
Nem csupán a horgászás szerelmeseire gondoltak a szervezők, hanem az őket elkísérő barátokra és családtagokra is, akik főzőversenyen mérhetik össze tudásukat. A „menü” ezúttal paprikás krumpli lesz, mármint azoknak, akik részt vesznek a versenyen. A már hagyományosnak mondható időjárást rendelték meg a szervezők, így várhatóan naptejre, sapkára, napernyőre és hideg frissítőkre is nagy szükség lesz.