A homok aranya – A gyógyító homoktövis

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Kulturális Központ A homok aranya – A gyógyító homoktövis című rajzpályázatára érkezett alkotásokból a Karinthy Frigyes Művelődési Házban megnyílt kiállításon a pályaművek méltón jelenítik meg a homoktöviscserje múltját, jelenét és jövőjét. A védett növény egyetlen magyarországi természetes előfordulása Újpesten található. A homoktövis nemcsak természetvédelmi értéke miatt jelentős, hanem csodálatos gyógyító ereje okán is, amely évszázadok óta jelenti embernek és állatnak az egészséges élet reményét.

A részt vevő 1–8. évfolyamos tanulók szabadon választott technikákkal gyönyörű, színvonalas alkotásokat készítettek, amelyek megcsodálhatók a tárlaton. Tizenkettő újpesti iskolából érkeztek rajzok, összesen 301 pályamű, emiatt a zsűrizés nagyon nehéz feladat volt.

A pályaműveket több kategóriában díjaztuk, külön az alsós és felsős évfolyamok diákjainál. A helyezettek mellett különdíjakat is kiosztottunk a különleges, egyedi művekre vagy érdekes technika alkalmazására. A versenyen részt vevő iskolák: Bajza József Általános Iskola, Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Bene Ferenc Általános Iskola, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Homoktövis Általános Iskola, Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, Lázár Ervin Általános Iskola, Megyeri Úti Általános Iskola, Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény, Szigeti József Utcai Általános Iskola, Szűcs Sándor Általános Iskola, Újpesti Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény.

A helyezettek és a különdíjasok névsora megtalálható az Újpesti Kulturális Központ honlapján (www.ujkk.hu). A kiállítás 2014. március 24-ig tekinthető meg a Karinthy Frigyes Művelődési Házban, hétköznaponként 18 óráig. 

Dr. Kriskáné Gánóczy Anita – ÚKK Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont


A homok aranya – A gyógyító homoktövis című rajzpályázat eredményei

Az 1–2. évfolyam nyertesei

I. helyezett: Bojtos Eliza (2. c), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Szigeti Anna.

II. helyezett: Szemerei Péter (2. b); Nagy Zsófia (2. b) Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Kovács-Kiscsinál Melinda; Helyi Dorina (2. a), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Kosztolányiné Berecz Anikó.

III. helyezett: Károlyi Réka (1. b), Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Szirányi-Balogh Bernadett; Trencsényi Enikő (1. c), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Hőbéné Bálint Andrea; Horváth Izabel (2. a), Szabó Anna Gréta (2. a), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Kosztolányiné Berecz Anikó.

Különdíj: Takács-Darvas Szofi (1. c), Farkasházi Róbert (1. c), Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Szirányi-Balogh Bernadett; Radnóti Anna (1. c), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Hőbéné Bálint Andrea; Bene Viktória Blanka (2. c), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Kőszegváriné Fülöp Ágota.

A 3–4. évfolyam nyertesei

I. helyezett: Kertész Lilla (3. b), Végh Erika(3. b), Szűcs Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár Jurca Anita.

II. helyezett: Lászlófi Zita (4. b), Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Tolmácsi Klára; Karácsonyi Abigél (4. a), Bene Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár Huberné Kalmár Beáta; Butter Noémi és Radics Mia Jean (4. b), Bene Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár Jobbágy-Felső Erzsébet.

III. helyezett: Hintalan Szabolcs (3. b), Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Tolmácsi Klára; Gyurkó Tamás és Varga Mirkó (4. a), Hajdi Péter Dániel és Szemerei Balázs Zsolt (4. a), Bene Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár Huberné Kalmár Beáta.

Különdíj: Primusz Máté (3. b), Bene Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár Illésné Tóth Katalin; Becze Máté (3. évf.), Újpesti Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, felkészítő tanár Németh Gyöngyi; Vass Boglárka és Kászoni Noémi (3. a), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Halászné Szabó Helga; Jaksa Dávid (3. a), Bajza József Általános Iskola, felkészítő tanár Zádorné Nagy Orsolya.

Az 5–6. évfolyam nyertesei

I. helyezett – festmény kategória: Ősz Varga Lilla (6. a), Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Lozsekné Tuza Márta; Borbély Szabina Rózsa (6. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

Grafika kategória: Spárta Giovanni (6. b), Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Tolmácsi Klára.

Egyéb kategória: Kis Virág (5. b), Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Péliné Szincsok Zsuzsanna; Biro Viktória (6. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

II. helyezett – festmény kategória: Illés Alexander (5. b), Herendi Tamás (5. b), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

Grafika kategória: Krasznai Csenge (6. b), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Vincze Zoltánné; Mozsgai Artúr (5. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Szőnyi Zsuzsanna.

Egyéb kategória: Perosa Renáta (6. c), Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Lozsekné Tuza Márta; Csécs Zselyke (6. b), Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Tolmácsi Klára.

III. helyezett – festmény kategória: Végh Veronika Anna (6. b), Babits Mihály Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Vincze Zoltánné; Kovács Dorina(6. b), Nagy Bálint Antal (6. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

Grafika kategória: Kereszturi Dalma (5. c), Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Lozsekné Tuza Márta.

Egyéb kategória: Bálint Virág (6.c), Tóth Tekla (6. c), Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár Lozsekné Tuza Márta.

Különdíj: Lingurár Kitti (5. b), Hóz Nóra (5. b), Kozma Fruzsina (5. b), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

A 7–8. évfolyam nyertesei

I. helyezett – festmény, pasztell, zsírkréta kategória: Ganyi Tímea (7. d), Lázár Ervin Általános Iskola, felkészítő tanár Móricz Erzsébet; Homoki Dóra (8. a), Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Kovács-Kiscsinál Melinda.

Grafika kategória: Kiss Veronika (7. b), Szigeti József Utcai Általános Iskola, felkészítő tanár Aranyosné Siklósi Ágnes; Katona Klaudia (8. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

II. helyezett – festmény, pasztell, zsírkréta kategória: Gál Balázs (8. b), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

Grafika kategória: Palotai Petra (7. b), Zsobrák Szonja (8. a), Szigeti József Utcai Általános Iskola, felkészítő tanár Aranyosné Siklósi Ágnes; Korányi Csenge (7. b), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné; Szűcs Viktória Petra (8. a), Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Kovács-Kiscsinál Melinda.

III. helyezett – festmény, pasztell, zsírkréta kategória:Virág Fanni (8. a), Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár Kovács-Kiscsinál Melinda.

Grafika kategória: Kis Boglárka (7. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Szőnyi Zsuzsanna; Hindulák Bálint (7. b), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné; Tóth Bernadett (8. a), Bene Ferenc Általános Iskola, felkészítő tanár Horváth Gyuláné.

Különdíj: Borsia Eszter (7. é), Sebestyén Anna(8. é) Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény, felkészítő tanár Kadocsa Gyula; Balla Ádám (7. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Szőnyi Zsuzsanna; Horváth Bernadett (8. a), Megyeri Úti Általános Iskola, felkészítő tanár Búzás Istvánné.

Gratulálunk a nyerteseknek!