A jelzőtáblák az eligazodást és a védelmet szolgálják

  •  
  •  
  •  

Nem csupán zavaró, hanem balesetveszélyes helyzeteket is jelenthet, ha valaki megszokásból közlekedik, vagy a módosításokat szándékosan nem veszi figyelembe. Egy-egy forgalmi változás, mint amilyenek az új piac építésével is járnak, módosítja az addig megszokott közlekedési rendet.

A közterület-felügyeletnek nem a büntetés a célja, a fokozatosság elvét követik, ahol lehet, először figyelmeztetnek. Ám vannak szabályok, amiket tilos figyelmen kívül hagyni!

Építkezésekkor mindig adódnak váratlan, ideiglenes helyzetek, viszont mindenkinek a kihelyezett táblák szerint kellene közlekednie – mondta lapunknak Bagi Gellért közlekedéstervező. Hozzátette, ideiglenes módosítások akár kéthetente is követhetik egymást, ez mindig az adott munkák ütemezésétől függ. A változtatásokat a BKK hagyja jóvá, és a közterületet is használó beruházások esetén az építtető megbízottjának kell ellenőrizni, hogy ténylegesen mindenütt kint vannak-e a változásokat jelző táblák, amik mindig az aktuális forgalmi helyzetre vonatkozóan nyújtanak eligazítást.

A piackörnyéki közlekedés esetében fontos elem, hogy az új piac építésével párhuzamosan a régi is működik, az áruszállításhoz pedig biztosítani kell a helyet, rakodófelületet – fűzte hozzá Bagi Gellért. A február 14-ig érvényes módosítások szerint például a Liszt Ferenc utca zsákutca.

Előfordult mostanában, hogy valaki leszerelte a figyelemfelhívó, forgalomátirányító táblákat. Ez szabályellenes, büntethető cselekmény, és ami ettől talán még fontosabb: balesetet okozhat.

Pinkóczi Józsefet, a közterület-felügyelet osztályvezetőjét arról kérdeztük, milyen szankciói lesznek az ilyen cselekményeknek. Az osztályvezető leszögezte: nem szabad és nem is lehetséges csak úgy, önkényesen eltávolítani, majd visszaszerelni valamilyen közlekedési táblát, ez szabályellenes és törvénytelen.

Ezeket a táblákat nem lehet házilag le vagy átszerelni, engedélyezést követően a BKK helyezi ki őket. A közterület-felügyelők mindig a kihelyezett táblák szerint intézkednek, figyelembe véve az időpontokra vonatkozó kiegészítő jelzéseket.

– Közlekedési szabálysértések esetén (is) a fokozatosság elvét követjük, nem elsődleges célunk a büntetés, viszont vannak olyan esetek, amikor az érvényes szabályzatok nem tesznek lehetővé mérlegelési lehetőséget. A kellemetlenségek, bírságolások és balesetek megelőzése végett a legmegfelelőbb magatartás a szabályok betartása – tette hozzá Pinkóczi József.

Folyamatosan nyitva tartó piac, változó közlekedési rend

Az építkezés ideje alatt a régi piac folyamatosan nyitva tart, de az új létesítmény építése egyike azoknak a helyzeteknek, amikor több közlekedési változás is történik, és igen gyakran módosul a forgalmi rend. A változásokról térkép formájában és szövegesen is hírt adunk az ujpest.hu/piac oldalon, emellett az Újpestet érintő valamennyi (nem csak erre vonatkozó) közlekedési változásokat a BKK is közzéteszi.

M. Orbán András