A jövő városépítői

  •  
  •  
  •  

A MUT Fiatal Urbanisták Tagozata idén ősszel ötletpályázatot hirdetett „Vedd magad komolyan” címmel, melyre egyetemi hallgatók Újpest egyik részének beépítési tervét dolgozhatták ki. A pályázat célja az volt, hogy a fiatal építészek tapasztalatokat szerezzenek a pályázatokról, a csapatmunkáról, és természetesen saját tudásukról.

 
A Magyar Urbanisztikai Társaság Fiatal Urbanisták Tagozatát néhány egyetemista és pályakezdő urbanista alapította. Az ifjú városrendezők – csupán önszorgalomból – szakmai ötletpályázatot hirdettek, melyhez a helyszínt és a jelentős szakmai segítségét Újpest adta. Bár kerületünk régóta kapcsolatban áll az építész-képzéssel foglalkozó egyetemekkel, ez a pályázat új elemnek számított; a fiatal mérnököknek az István út – Bercsényi u. – Görgey Artúr u. által határolt terület beépítését kellett megtervezniük, javaslatot adva többek között a telek-struktúra átalakítására, az épületek elrendezésére, a tervezett épületek rendeltetésére, vagy a zöldfelületek kialakítására.
– Belső ambíció fűtötte az egyetemistákat, amikor megkerestek a pályázat ötletével – mondta el kérdésünkre Berényi András főépítész, aki egyben a bíráló bizottság elnöke is volt. – Néhányukat korábbról ismertem, a pályázók egyikének diplomaterv-konzulense vagyok, talán innen is jött az újpesti kapcsolódás. Öt pályamunkát tudtunk értékelni, és általában jó alapgondolatokkal találkoztunk. Két második helyezettet hirdettünk ki, mivel a legjobbak viszonylag egységes színvonalat mutattak. Sok szempontot figyelembe kellett vennünk és értékelnünk, az ötletpályázat zárójelentését pedig minden hallgató írásban is megkapta. A legeredményesebb pályázat résztvevői egyébként megnyitották és közösségi térré alakították a pályázatban szereplő tömböt; az ehhez hasonló kreatív ötleteket a zsűri is honorálta.
Berényi András mellett Aczél Gábor Ybl-díjas építészmérnök, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, valamint Lukács István Ybl-díjas építészmérnök és Turóczi Tímea V. éves egyetemi hallgató – a zsűri titkára, egyben a pályázat szervezője – bírálta el a munkákat; Újpest Önkormányzata pedig ajándékutalvánnyal és könyvvel ismerte el a fiatalok teljesítményét. November 27-én került sor a díjátadásra a Polgármesteri Hivatal dísztermében, ahol dr. Budaházy Gábor aljegyző, valamint Berényi András főépítész elismerő oklevelet, illetve könyveket és pénzjutalmat adott át a pályaművek szerzőinek. A főépítész elmondta, hogy az egyetemisták és a pályakezdő mérnökök hasonló kezdeményezés esetén továbbra is számíthatnak az újpesti szakemberek figyelmére és segítségére.