A két ellenzéki újpesti parlamenti képviselő elutasítja az elvonásokat, a fideszes támogatja

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Déri Tibor levélben fordult az újpesti parlamenti képviselőkhöz, hogy álljanak ki együtt a megszorítások ellen. Az Újpest Média mindhárom politikust megkereste az ügyben.

Ahogyan arról korábban hírt adtunk, Déri Tibor levélben fordult az újpesti megválasztott és listás országgyűlési képviselőkhöz, hogy „álljanak ki az önkormányzatiság mellett, álljanak ki az újpestiek mellett, védjék meg az önkormányzatokat”. Újpest polgármestere szerint a kormány a központi költségvetés tervezésekor egyértelműen az önkormányzatok kivéreztetésének irányába fordult, azonban az első lépéseket már idén megtette. Ezért arra kéri a DK-s Hajdu Lászlót és Varju Lászlót, illetve a fideszes Zsigmond Barna Pált, hogy „tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében”, hogy a tervezett megszorító intézkedéseket vonják vissza. „Álljanak ki kerületünkért, álljanak ki az újpesti polgárokért!” – írja Déri Tibor.

Az Újpest Média mindhárom újpesti országgyűlési képviselőt megkereste az ügyben.

 

Varju: „hatalmi játszma és bosszú”

Varju László, a budapesti 11. számú (újpesti) választókerület országgyűlési képviselője „messzemenőkig elítéli”, hogy „a kormány az önkormányzatok kivéreztetésével áll bosszút az októberi önkormányzati választásokon elszenvedett vereségért”. A DK-s politikus az elvonásokat a kormány „hatalmi játszmájának” részeként értékeli, s elfogadhatatlannak tartja, hogy „a kerületek, települések munkáját lehetetlenítik el, megnehezítve ezáltal a lakosság életét”.

 

 

A politikus hangsúlyozza: több alkalommal is felszólalt már az Országházban „a sorozatos megszorítások ellen” általánosságban és kifejezetten választókerületére, Újpestre vonatkozóan is. Hozzáteszi: felvette a kapcsolatot a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok polgármestereivel, „hogy közösen keressünk megoldást a problémákra”.

Varju László Trippon Norbert IV. kerületi alpolgármesterrel, a DK budapesti elnökével és a DK önkormányzati képviselőivel, illetve aktivistáival pénteken az újpesti Városháza előtt tiltakozott a kormány „gyengeségből és gyávaságból” hozott megszorító intézkedései ellen.

 

Hajdu: „pénzbehajtás, padlássöprés”

Az Újpest egy részét is magában foglaló budapesti 12. számú választókerület képviselője, Hajdu László szerint a megszorító intézkedések, amelyek a 2021. évi költségvetés tervezetben vannak, a települések lakosságát, így a IV. kerület polgárait is sújtják, s „úgy tűnik, hogy a választott önkormányzati képviselő-testület, illetve a polgármester ellehetetlenítése a cél”. Hozzáteszi, hogy ugyanakkor „számos példát” talált a büdzsében, amely „fölösleges pénzpazarlás”.

 

 

„Képviselői jogosítványom minden eszközével a parlamenti bizottságban, a parlament plenáris ülésén és a nyilvánosság előtt is a lehető legerősebb hangsúllyal fogom kifejezni tiltakozásomat! Egyértelmű „nem” szavazatot adok le az Újpest lakosságát is súlyosan érintő pénzbehajtás jellegű padlássöprésre”– szögezi le a Demokratikus Koalíció képviselője.

 

Zsigmond: “Nem elvonás, hanem szolidaritás”

Máshogy vélekedik Zsigmond Barna Pál fideszes honatya. A képviselő Facebookon közzétett válasza szerint a „hatékony védekezés részeként mindenkinek, így az önkormányzati szektornak is részt kell vállalnia a közös teherviselésből”. A politikus szerint a gépjárműadó bevételeinek elvonása „nem terheli meg komoly szinten az önkormányzatokat, hiszen ez a város bevételeinek hozzávetőlegesen 1 százaléka”. (Az intézkedés minimum 240 millió forintos veszteséget jelent az újpesti önkormányzat számára.) A politikus szerint az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás – Újpest számára mintegy 2,8 milliárdos terhelést jelentő –  négyszeresére emelése „nem elvonás, hanem nemzeti szolidaritás”, a tiltakozók számára pedig a „szolidaritás nem jelent semmit”.

 

 

A kormánypárti képviselő azt írja, „a költségvetési törvény alapján Budapest több pénzt fog kapni”. Szerinte a kerületek adóbevételei is nőni fognak, hiszen „a gazdasági növekedés várhatóan 5 százalék lesz”. Zsigmond Barna Pál ugyanakkor „nehezen megjósolható gazdasági visszaesésről” is ír, ezzel indokolva, hogy „a negatív következmények elhárításában mindenkinek részt kell vállalnia”.

 

6-7 milliárdos veszteség

Az országgyűlési képviselőknek címzett levelében Déri Tibor tételesen felsorolja az Újpestet sújtó veszteségeket:

  • A gépjárműadóból származó, idén már „einstandolt” bevételeket jövőre sem tervezi visszaadni a kormány, ez legalább 240 millió forintos veszteség.
  • Az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás mértékét négyszeresére növelik. Ez a IV. kerület esetében 2,8 milliárd forintos terhelést jelent.
  • Az iparűzési adóbevételek megcsappanása idén egymilliárd, jövőre 3-4 milliárdos kiesést okoz.
  • A reklámhordozó utáni építményadó elvonása további 81 millió forintos veszteséggel jár.