„Álljanak ki az újpestiek mellett!” A IV. kerületi parlamenti képviselőkhöz fordul a polgármester

  •  
  •  
  •  

Levélben fordult Déri Tibor az újpesti megválasztott és listás országgyűlési képviselőkhöz, hogy „álljanak ki az önkormányzatiság mellett, álljanak ki az újpestiek mellett, védjék meg az önkormányzatokat” – írja keddi Facebook-bejegyzésében a IV. kerület polgármestere.

Déri szerint a kormány a központi költségvetés tervezésekor egyértelműen az önkormányzatok kivéreztetésének irányába fordult, azonban az első lépéseket már idén megtette. Ezért a polgármester arra kéri a DK-s Hajdu Lászlót és Varju Lászlót, illetve a fideszes Zsigmond Barna Pált, hogy „tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében”, hogy a tervezett megszorító intézkedéseket vonják vissza. „Álljanak ki kerületünkért, álljanak ki az újpesti polgárokért!” – írja Déri Tibor.

 

 

A polgármester felsorolja az Újpestet sújtó veszteségeket:

  • A gépjárműadóból származó, idén már „einstandolt” bevételeket jövőre sem tervezi visszaadni a kormány, ez legalább 240 millió forintos veszteség.
  • Az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás mértékét négyszeresére növelik. Ez jövőre 2,8 milliárd forint mínuszt jelent.
  • Az iparűzési adóbevételek megcsappanása idén egymilliárd, jövőre 3-4 milliárdos kiesést okoz.
  • A reklámhordozó utáni építményadó elvonása további 81 millió forintos veszteséggel jár.

„Az önkormányzatoknak nem megszorításokra, hanem többletforrásokra van szükségük, hiszen az önkormányzatokra a válság idején, majd azt követően a korábbinál sokkal nagyobb teher kerülhet” – mutat rá Déri Tibor.

„A parlamenti munkát ki erre, ki arra használja fel. Van, aki kiáll az újpestiek mellett, kiáll az önkormányzatok kivéreztetése ellen; és van, akinek ez nem fontos” – írja bejegyzésében a polgármester.

, , , , , ,