A kétszeres olimpai bajnokkal szemben a fideszes politikus lett a vívószövetség elnöke

, ,
  •  
  •  
  •  

93-51-es szavazataránnyal nyerte a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöki tisztségéért vívott párharcot az eddigi elnöke, Csampa Zsolt – adja hírül az Index.

A szervezet vezetéséért a vívómúlttal nem rendelkező volt fideszes képviselővel szemben a kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence maradt alul. Csampát először 2012-ben választották meg, akkori ellenfele Deutsch Tamás szintén a sportágban semmilyen múlttal nem bíró kormánypárti politikus volt.

Csampa a szavazás előtt a delegáltak előtt azt mondta úgy véli, neki nem az a dolga, hogy „a lábmunkát felügyelje”, hanem hogy a megfelelő feltételeket megteremtse.

Kihívója, Szabó Bence azt hangsúlyozta, hogy „az egész vívás, és ne csak a válogatott elnöke” legyen, a szövetség irányítása pedig egy vívó kezében legyen.

„Közületek jöttem, és veletek akarom végrehajtani a sportág reformjait. Eddig sokat kaptam a vívástól, most azért jelentkeztem, hogy visszaadjak”– jelentette ki. Fontosnak nevezte, hogy a szervezet vezetése politikamentes legyen, működésében pedig a sportolók legyenek az elsők.

Szabó Bence a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) végrehajtó bizottságának tagja, 2001-2005 között a válogatott szövetségi kapitánya, 2012-2016 között pedig a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára volt.

Az olimpiai bajnok évtizedeken át az UTE-ben sportolt és dolgozott, 1998-2001 között a klub elnöke is volt. Ennek ellenére az UTE nem volt hajlandó jelölni őt az elnöki pozícióra, ezt végül a Vasas tette meg.

Kovács Tamás világbajnok, olimpiai bronzérmes vívó Facebook oldalán úgy értékelte az eredményt: „A dilettáns politikus legyőzte a kétszeres olimpiai bajnokot! A politika mindent visz hazánkban!”

Az ÚKTV Korrekt című műsorának a választás előtt vendége volt Szabó Bence.