– Sajnos az a tapasztalat, hogy a húsvétra vásárolt élő állatok ritkán élik meg az egyéves kort – mondja Pataki Gábor az Állatmentő Liga elnöke. – Sok esetben a családok nincsenek felkészülve egy ilyen kisállat érkezésére. Nem mindegy, mivel tápláljuk őket, a rossz táplálas akár az életükbe is kerülhet. Sajnos gyakran előfordul az is, hogy olyan pici, nemrég született állatokat árulnak, amiknek még az anyjuk mellett lenne a helyük.
Az Állatmentő Liga és Újpest Önkormányzata negyedik éve már, hogy egy közös akció keretén belül ellenőrzi a piacot és a közterületeket, hogy egyetlen állat se juthasson ilyen sorsra.
– Az akció sikerét mutatja, hogy tavaly már senki sem próbálkozott élő állat árusításával – hangsúlyozza Pataki Gábor. – A közterület-felügyelet, az újpesti rendőrség és a piac biztonsági személyzete is segíti a munkánkat.
Ha valakit mégis árusításon kapnak, az súlyos szankciókat von maga után. Továbbá, ha az állatok rossz állapotban vannak, akkor a Liga és a rendőrség lefoglalja őket.
Fontos azonban, hogy ha valaki úgy dönt, hogy tenyésztőtől vásárolt kisállattal lepi meg gyermekét, akkor tudja, hogy mi a teendő, ha a család mégis ráun az ajándékra.
Ilyenkor célszerű visszajuttatni a tenyésztőhöz, vagy kertes házba ajándékozni, esetleg állatvédelmi telepre elhelyezni az állatot.
DV.