A kormány 520 milliárdot költött a járványhoz kapcsolódó eszközbeszerzésekre

  •  
  •  
  •  

„Idén június végéig 520 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések (például védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztető gépek beszerzése)”

– többek között ez áll a Pénzügyminisztérium szerdai közleményében.

Hogy tételesen mire mennyi pénzt ment el, azt egyelőre nem lehet tudni, mindössze arról vannak sajtóinformációk, hogy

300 milliárd forintért vett duplaannyi lélegeztetőgépet a kormány, mint amennyire a lehető legrosszabb forgatókönyv esetén szükség lett volna.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy

„a költségvetés – ahogyan a veszélyhelyzet alatt, úgy a járványügyi készültség idején is – maradéktalanul biztosítja a koronavírus-járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat”.

Nem kis részben ezek okozták a ritkán látott mértékű hiányt. A Portfolio szerint,

„minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki idén júniusban a magyar központi költségvetésben, 785,5 milliárd forintos, és mivel a megelőző hónapokban is masszív deficitről számolt be a Pénzügyminisztérium a koronavírus-válság hatására, így a félév végére már ötször akkora a deficit, 1837 milliárd forint, mint amit eredetileg a kormány az egész évre tervezett.”

, , , , ,