Hétvégén dönthetnek arról, megszűnik-e az idősek vásárlási sávja

, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Valóban nagy tömegek vannak a boltokban néha, a kormány az Idősügyi Tanáccsal is tárgyal az idősávokról – mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A Kormányinfón az is elhangzott, hogy a kereskedők kérték az idősávok felülvizsgálatát, sőt, felfüggesztését; ezzel kapcsolatban pedig már folynak a tárgyalások az érintettekkel.

„A kormány nyitott a változtatásra, erre hétvégén sor kerülhet”

– mondta a miniszter.

Ami a karácsonyi korlátozásokat illeti: néhány napos vagy akár egynapos szabályok is lehetnek majd, erről december 21-ikén születik döntés.

„A kormány december 21-én fog dönteni arról, hogy karácsonyra milyen járványügyi szabályok lesznek érvényesek”

– közölte a miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette: szeretnének pár- vagy egynapos könnyítésekről dönteni. Egy biztos, a szilveszterre vonatkozó intézkedések maradnak: tíz főnél nagyobb összejöveteleket nem lehet rendezni.

„Egy olyan szilveszter, ahol nagyobb társaságok is összejönnek, többhetes védekezést dobna a semmibe”

– mondta. A fennmaradó korlátozásokon túl a petárdák és a tűzijátékok árusítását is betiltják.

Jelenleg közel nyolcezer koronavírusos beteget ápolnak kórházakban, a kormány azon dolgozik, hogy az egészségügyi védekezőképesség megmaradjon. A miniszter kitért a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs oldalt ért kritikákra, megismételve, hogy

azt azért üzemeltetik, hogy felmérjék az igényeket.

Azt hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kezeli az oldalon regisztrálók adatait,

„kézenfekvő és helyes megoldásnak” minősítette.

Újságírói kérdésre válaszolva, kijelentette, hogy ha szükséges, lesz majd kormányzati kampány, hogy minél többen oltassák majd be magukat, mert csak így lehet vége a járványnak.

„Biztos, hogy nem elsőként oltják be Orbán Viktort, mint az influenzaoltásnál, hanem az operatív törzs oltási tervének megfelelően kerül majd sorra”

– közölte Gulyás. Hozzátette: ha több vakcina is elérhető lesz, akkor lehet majd választani közülük.

Arra a kérdésre, hogy a korábbi ígéretekkel szemben miért csak két hétig tartott a pedagógusok tömeges tesztelése, azt válaszolta, hogy ha szükséges, januárban ismét szerveznek szűrést.