A kormánytöbbség megszavazta a járványügyi veszélyhelyzet meghosszabbítását

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A képviselők 133 igen szavazattal, 55 nem ellenében és 1 tartózkodással (a kétharmados rendelkezéseket), illetve 131 igen szavazattal, 56 nem ellenében és 0 tartózkodással (a minősített rendelkezéseket) fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztését – írja az Index.

A törvényhozás ezzel ismételten felhatalmazta a kormányt, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – a kihirdetést követő 90. napig – meghosszabbítsa. Az Országgyűlés a törvény hatályvesztését megelőzően is visszavonhatja a felhatalmazását.

A javaslat előírja, hogy a kormány a veszélyhelyzet elhárítása érdekében az intézkedések hatályának fenntartásáig megtett intézkedésekről rendszeresen, az Országgyűlés ülésén – annak hiányában az Országgyűlés elnöke és az országgyűlési képviselőcsoportok vezetői részére – tájékoztatást adjon.

A veszélyhelyzet meghosszabbítása nem azonos a járványügyi korlátozások meghosszabbításával. Utóbbiak a hónap végéig tartanak, vagyis ezekről is döntenie kell majd a kormánynak.

Az ellenzéki pártok nem támogatták a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, és bírálták a kormány járványkezelését.

Kifogásolták azt is, hogy a javaslat – a tavaly novemberitől eltérően – azt is tartalmazza, hogy az Országgyűlés a javaslat hatálybalépéséig megalkotott, rendkívüli intézkedéseket tartalmazó kormányrendeleteket megerősíti, ezáltal az országgyűlés politikailag elismeri a kormány eddigi, a járvány megakadályozására tett lépéseit.

Az ellenzék szerint azonban “nincs mit elismerni” a kormány elmúlt hónapokban végzett munkáján.

Az Országgyűlés idei első ülésén Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt: úgy sikerült a járványt keretek közé szorítani, hogy november óta nem változtattak a védelmi intézkedéseken, ellentétben néhány nyugat-európai országgal.

A magyar gazdaság helyzetével kapcsolatban elmondta: 2020-ban a járvány nagyot ütött a gazdaságon, az ütés nem rendítette meg, de megállította és visszatolta a magyar gazdaságot.