A köz biztonságáért

  •  
  •  
  •  

Az elmúlt időszakban elindult fejlesztések és beruházások mellett komoly hangsúlyt fektet az önkormányzat lehetőségeihez mérten a közbiztonság megsegítésére. Éppen lapunk 21. oldalán számolunk be a rendőrségi állomány György-napi jutalmazásáról, ám a munkájukat nem csak elismerni, de segíteni is szeretné a városvezetés. Ennek lehetőségeiről kérdeztük dr. Trippon Norbert alpolgármestert.

         Mikor és milyen célból született meg az a döntés, hogy Újpesten önálló közterület-felügyeletet hoznak  létre?
 
         Az elmúlt években jelentős összegeket fordítottunk a közterületeink gondozására, takarítására. A lakosság nagy része örömmel fogadta, és támogatott minket a szebb és biztonságosabb környezet kialakításában. Vannak azonban olyanok is, akik nem tartják be az együttélés szabályait, az elvárható normákat. Velük szemben közterület felügyelőink nem tudtak eredményesen fellépni, részben csekély létszámuk, részben jogosítványok hiányában. Ugyanakkor igény van a jelenlétükre, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a rendszerető újpestiek részéről folyamatosan érkeznek bejelentések  Hivatalunkhoz. Javaslatomra ezért döntött úgy a Képviselő-testület 2008. év végén, hogy  Újpest illetékességi területén önálló közterület-felügyeletet hoz létre. Erre az idei évi költségvetésben 96 millió forintot különítettünk el.
 
         Hány fővel lesznek jelen Újpest utcáin, és milyen jogosítványaik lesznek?
 
         A tervek szerint májusban indul meg az újpesti közterület felügyelet, de teljes létszámmal – ami 10 főt jelent – várhatóan júniustól leszünk jelen.  A jogállásukra, szervezetükre vonatkozó legfontosabb szabályokat Rendeletben rögzítettük. E szerint továbbra is a főváros hatásköre marad a kóbor ebek befogása, a taxi drosztok ellenőrzése, és a kerékbilincs alkalmazása a közterületeken szabálytalanul elhelyezett járműveken. Az Újpesti Közterület felügyelet többek között közreműködik majd a közterületi szeszesital fogyasztást, illetve a játszótéri dohányzást tiltó szabályok betartásában, a közrend, a közbiztonság védelmében, a rendőrség közreműködésével intézkedik a járművek közterületekről való elszállítása, üzemképtelen járművek eltávolítása iránt. Feljelentés megtétele céljából az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében igazoltathatnak, sőt bírságolhatnak is majd.
 
         Ha már az igazoltatást, bírságolást említette, felmerül a kérdés: honnan tudhatjuk, hogy valóban közterület felügyelővel van dolgunk?
 
         Egyrészt a közterület felügyelőink, egyedi azonosítóval, és Újpest címerével ellátott egyenruhát fognak viselni. Másrészt intézkedés előtt kötelesek szolgálati igazolvánnyal és az egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvénnyel igazolni magukat.