A közös munka folytatódik

  •  
  •  
  •  

Így év elején az ember hajlamos visszatekinteni ez elmúlt esztendőben történtekre. Tesszük ezt mi is, a szakrendelő dolgozói.

Igaz, hogy sok esetben nehéz körülmények között végeztük munkánkat – és betegeink sem voltak maradéktalanul elégedettek velünk –, de tudtuk, hogy ezt az áldozatot meg kell hoznunk a betegeink jobb ellátási körülményei, és a szebb környezet biztosítása érdekében.

A szakrendelő felújítása előre programozottan, menetrendszerű pontossággal történt, a betegek és a dolgozók lehető legkevesebb zavarása nélkül, általában hét végére koncentráltan.

Év végére a munkálatok nagyrészt elkészültek, szemmel látható minőségi javulás volt tapasztalható.

Egyértelműen kiderült, hogy az új tulajdonos minden tekintettben szívén viseli az újpesti lakosság egészségügyi ellátását, jelentős volt a számítástechnikai program-, és a géppark fejlesztése is.

Ezúton köszönjük mind az Újpesti Önkormányzat, mind a Képviselő-testület, mind az Újpesti Szakrendelő “menedzsmentjének” – ebből is kiemelve Dr. Varga József ügyvezető igazgató – támogatását, munkáját, aki időt,  fáradságot nem kímélve, az elvégzendő felújítási feladatok zökkenőmentes koordinálását tartotta szem előtt.

Létrejött, és folyamatosan fejlődik a szakrendelőben dolgozók egysége – amely a közös munka eredményességének záloga. Egymással, egymásért dolgoznak az orvosok, szakdolgozók, informatikai, logisztikai és HR munkatársak a betegek folyamatosan javuló minőségi ellátása érdekében.

Végezetül, de nem utolsó sorban, meg kell jegyeznem magam, és munkatársaim nevében, hogy amióta az újpesti önkormányzat vette át a szakrendelő működtetését, nemcsak külsőleg, de a dolgozók megbecsülése tekintetében is történt változás. Már három alkalommal is elismerték, jutalmazták munkánkat – amely ez idáig ismeretlen volt számunkra.

Még egyszer köszönjük munkánk elismerését, és abban a reményben kívánunk békés ünnepeket, hogy az a megkezdődött újesztendőben, a megkezdett közös munka folytatódik – még ha egyre nehezebb feltételek mellett is – mert ez minket, dolgozókat is tovább motivál.

Krauszné Szalay Ágnes
a szakrendelő szakszervezetének alelnöke