„A közösségépítésben hiszek”

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Napló, ahogy tavaly, idén is teret biztosít az újpestieknek, hogy az év elején a polgármestert kérdezzék. Azt is mondhatjuk, hogy rendhagyó interjúnkban Önök kérdeztek, Wintermantel Zsolt pedig valamennyi kérdésre válaszolt.

MÁTYÁSNÉ PITZ TERÉZ: – Jó ötlet volt az önkormányzat részéről, a piaci parkoló fizetőssé tétele, ezáltal gyorsabban cserélődnek az autók. A környéket ugyanakkor még most is ellepik a kocsik, mert, akik metróval mennek tovább, itt hagyják az autójukat. Enyhülhetne a helyzet, ha a metrót kivinnék Káposztásmegyerig. Annyi hírt és cáfolatot hallani, hogy nem lehet eligazodni ez ügyben. Meghosszabbítják a metrót vagy sem?

Wintermantel Zsolt: Régi problémája Újpestnek a parkolás a városközpontban, és a káposztásmegyeri metró ügye szintén. Az utóbbit húsz éven át ígérgette minden választás előtt a fővárosi vezetés, aztán a választások után azonnal elfelejtették. A metró ügyében egy kisebbfajta áttörést sikerült elérni a fővárosi közgyűlésben: beküzdöttük a metró meghosszabbítását a főváros középtávú beruházásai közé. Ez azt jelenti, hogy végre van igazi esély a megvalósulásra, de az is az igazsághoz tartozik, hogy ez nem a közeli jövőben lesz. Ugyanakkor a káposztásmegyeri nagy, intermodális közlekedési csomópont hamarabb is megvalósulhat, ami a vasút bekapcsolásával nagy segítség lehet a Káposztásmegyeren élőknek, és csökkenteni fogja azok számát, akik ma a városközpontig jönnek be autóval. Így a parkolási helyzet is javulni fog. Az igazi megoldást a parkolás problémájára azonban a városközpont megújításának következő üteme fogja jelenteni, amire már készülnek a tervek.

A másik kérdésem: épül új szakrendelő? Szerintem egy alapos felújítás után akár maradhatna a régi is.

Nem véletlenül mondták a szüleink, nagyszüleink: csak egészségség legyen, a többit megoldjuk. Valóban minden ember számára az egyik, ha nem a legfontosabb érték, kincs az egészség. Újpest még önálló városként példamutató egészségügyi ellátást teremtett a polgárainak. Amióta a főváros része lettünk, azóta kezdtek gyűlni a problémáink ezen a területen, különösen az elmúlt két évtizedben. Nekem kezdettől eltökélt szándékom, hogy ezen változtassunk, és az Újpesti Párbeszédben is a legfontosabb három téma között szerepelt az egészségügy. Ezért vettük át tavaly a Szakrendelőt a fővárostól, és azonnal megkezdtük a felújítását, ami két szakaszban fog megtörténni, és az eddigi munkálatoknak már számos látható eredménye van.
A kormány tervei közt szerepel, hogy az állam vállalja magára mindenütt az országban az egészségügyi intézmények működtetését, mert nagyon sok önkormányzat nem tudja ezt önerőből megoldani. Az én szívemhez közelebb áll, hogy mi itt Újpesten a járóbeteg szakellátást magunk működtessük, mert nekünk erre megvan minden emberi, szakmai és anyagi feltételünk, de ha mégis az állam veszi át ezt a feladatot, az is garanciát jelent a megfelelő, korszerű ellátásra. Én azon vagyok, hogy a legjobb döntést hozzuk meg az újpestiek magas színvonalú ellátása érdekében. A felújítás egy jelentős része most azonban mindenképpen megtörténik.