A Legsportosabb Városban

  •  
  •  
  •  

Az első minifutás rajtjáig több mint ötezer-ötszázan neveztek be a Káposztásmegyeri egészség-és Sportnapon, de a sport népszerűségét jól mutatja, hogy a helyszínen is bőven regisztráltak még a résztvevők. Az izgalmat kétszeri ajándéksorsolás fokozta, a kutyás futás pedig kifejezetten a szeptember 28-iki sportnap sajátossága volt.

A nagyszámú résztvevő miatt két részletben indított minifutás első csoportja már háromnegyed kilenckor elrajtolt (péntekig ebben a kategóriában csaknem háromezren regisztráltak, és a helyszínen is lehetett még nevezni). A maxifutás hosszán idén a könnyebb teljesíthetőség kedvéért rövidítettek: most három kilométert kellett megtenni a résztvevőknek. A szóhasználat szándékos, hiszen idén sem a verseny, hanem a mozgás öröme megszerettetése volt a cél.

Alighogy a minifutás 1,6 kilométeres távját teljesítők visszaértek, ajándéksorsoláson vehettek részt, amelyen többek között röplabdát, kosárlabdát, jógamatracot, ping-pong szettet, bokszkesztyűt és taposógépet nyerhettek, a fődíj pedig egy kerékpár volt. Ez utóbbiból a délutáni sorsoláson egyet a pedagógusok, egyet pedig a maxifutás résztvevői, illetve a biciklisek között sorsoltak ki, a két keréken indulók egyébként nem sokkal a sorsolás befejezése után rajtoltak és 8,6 kilométeres távot teljesítettek. A maxifutáson egyébként Újpest nemrégiben megválasztott arca, Sztojka Dominik is elindult, a kutyás futók pedig a Rex Állatsziget elől indultak.

Dr. Dabous Fayez, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat (TRÖK) elöljárója a sorsolások előtt azt mondta, örül a nagy- sőt, növekvő számú résztvevőnek, a délutáni nyereményeket Páli József önkormányzati képviselővel közösen adta át. A pedagógusok között kisorsolt kerékpárt Géczi Beáta, a Károlyi István Általános Iskola és gimnázium (régebbi nevén Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium) tanítója nyerte.

Eközben az egészségnapon…

Mint ismert az újpesti önkormányzat és a TRÖK által szervezett egész napos programok szerves részét képezi a Karinthy Frigyes Művelődési Házban tartott egészségnap, ahol a különböző vizsgálatok mellett mézet, egészséges ételeket és gyógyászati segédeszközöket is kínáltak. Az egészségmegőrzés fontos szerepét erősítendő a művelődési házba dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő, valamint Újpest nemrégiben megválasztott arcai, Réti Virág és Csató Mercédesz is kilátogattak.

Az egészségnap érdekes színfoltját képezték a „közösség lámpásai”. Itt a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) képzett mentorai kvízzel, felismerhető (fűszer)illatmintákkal és egy játékos feladattal várták a látogatókat. Utóbbi abból állt, hogy bekötött szemmel egy zsákból kellett elővenni majd megpróbálni felismerni a tárgyakat (például diót vagy 9V-os elemet). E játékos feladat segítségével a látók is betekintést nyerhettek abba, hogyan telnek egy látássérült mindennapjai. A mentorképző és közösségépítő program legutóbbi beszámolójáról itt olvashat, az egészségnapról pedig ebben az írásunkban számolunk be részletesen.

M. Orbán A.